A Pannon GSM várhatóan 200 dolgozójától válik meg

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 12. 10:47
A Pannon GSM Távközlési Zrt. várhatóan 200 saját munkatársat, és további 50 alkalmazottat bocsát el - közölte a mobilkommunikációs cég.

A Pannon 1,9 milliárd forinttal kívánja csökkenteni személyi költségeit 2010-ben, az erről szóló javaslatot pénteken terjesztették elő a cégnél, és egyben konzultációt kezdeményeznek a dolgozókkal.

A javaslat a Pannon 2010-re vonatkozó, 3 milliárdos költségcsökkentési stratégiájának része. 

Az így keletkező megtakarításokat a Pannon a termék- és szolgáltatásfejlesztésre fordított befektetések szinten tartására, illetve növelésére fordítja, különös tekintettel a mobil szélessávra, valamint arra, hogy az ügyfeleknek elsőrangú ár-érték arányú termékeket nyújthassanak. 

A Pannon hisz abban, hogy ezzel a lépéssel javulnak a hosszú távú üzleti kilátásai és a vállalat a gyorsan változó telekommunikációs piac élvonalába kerül - olvasható a cég közleményében. 

A Pannon GSM Távközlési Zrt. az elmúlt évben 73,4 milliárd forint kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) ért el, ami 3,6 milliárd forinttal kevesebb a 2008. évinél. 

A társaság bevétele tavaly 177 milliárd forint volt, 11,3 milliárddal forinttal elmaradt az egy évvel korábbitól.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.42
-0.06
 
USD/HUF
219.29
-0.73
 
CHF/HUF
240.59
-0.29
 
EUR/USD
1.3286
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.46
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu