Földimalaca lett a Google-nek

Gazdasági Rádió, 2010. február 12. 10:53
A Google felvásárolta a Mechanical Zoo Inc.-et, melyet volt munkatársai alapítottak három évvel ezelőtt - jelentette a Wall Street Journal.

A Techcrunch blog szerint a társaságért – amelybe korábban 7,5 millió dollárt fektetett egy kockázatitőke-alap – 50 millió dollárt fizetett a Google. A Mechanical Zoo üzemelteti az Aardvark (földimalac) közösségi oldalt, mely a tagok kérdéseit a témában kompetens ismerősöknek továbbítja. A „földimalacnak” tavaly októberben körülbelül 90 000 tagja volt. 

Préda István, a cégeladásokat szervező MB Partners vezetője szerint az Aardvark a Google számára „ultra-szinergikus” felvásárlásnak minősül, ami a rendkívül magasnak tűnő vételár ellenére hónapokon belül megtérülhet, a földimalac szolgáltatása ugyanis lendületet adhat a Facebook-versenytársnak szánt Gmail felturbósításához. 

További érdekesség, hogy a Google olyan céget vett meg, melyet saját volt munkatársaival „inkubáltatott”. Az innováció ilyen jellegű támogatását a routereket forgalmazó Cisco Inc. fejlesztette ki az 1990-es években. A Cisco az 1995 és 2000 közötti internet-konjunktúra idején 71 vállaltot vásárolt fel, közülük sokat inkubációs módszerrel. A stratégia – amit a Cisco főnöke, John Chambers „k+v” (kutatás és vásárlás) névre keresztelt – arra épített, hogy a nagyvállalattá válással a bürokrácia kiöli az innovációt. A Cisco ezért úgy tartotta meg innovatív embereit, hogy megengedte nekik, hogy üzleti ötleteiket saját cégekbe szervezzék ki. Ezeket a cégeket később a Cisco visszavásárolta és beintegrálta, termékeiket pedig heteken belül több millió ügyfelének ajánlotta ki, így megérte neki az árbevétel akár 4–10-szeresét fizetnie a felvásárlásokért.

Várható, hogy a következő hónapokban a Google újabb technológiai cégeket vásárol majd fel rekordáron – mondta Préda István. Erre utal Eric Schmidt Google-vezér közelmúltbeli bejelentése is, mely szerint a keresőcég „kaput nyitott a felvásárlásoknak”.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19467
-1.30 %
 
MOL
19730
-2.30 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4077
-1.40 %
 
RICHTER
38985
-0.03 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.92
0.44
 
USD/HUF
220.07
0.05
 
CHF/HUF
241.15
0.27
 
EUR/USD
1.3277
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.93
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu