A Barclays eredménye drágítja a banki részvényeket

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 16. 10:57
Növekvő erősödést jeleztek a főbb nyugat-európai tőzsdeindexek a kereskedés beindítása után egy órával. Elsősorban a banki részvények árfolyama emelkedett annak hírére, hogy a brit Barclays bank a vártnál jobb eredményre tett szert tavaly. A kőolajipari részvényeket az húzta fel, hogy drágult az olaj.

A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,0 százalékkal 1.001,67 pontra erősödött.

A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,83 százalékos emelkedéssel indult, majd egy óra múltán 1,01 százalék volt a nyeresége.

A frankfurti DAX-30 0,19 százalékos növekedéssel kezdett, majd 0,97 százalékos emelkedésénél járt.

A párizsi CAC-40 0,98 százalékos növekménnyel kezdte a napot, később 0,72 százalék volt a nyeresége.

Tegnap az FTSE-100 0,49 százalékos emelkedéssel 5.167,47 ponton zárt. A DAX-30 0,19 százalékkal 5.511,10 pontra, a párizsi CAC-40 0,28 százalékkal, 3.609,22 pontra erősödött.

 
Kulcsszavak:  FTSE
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19407
-1.61 %
 
MOL
19770
-2.10 %
 
MTELEKOM
529
-0.94 %
 
OTP
4038
-2.35 %
 
RICHTER
38980
-0.04 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.20
0.72
 
USD/HUF
220.74
0.72
 
CHF/HUF
241.52
0.64
 
EUR/USD
1.3247
-0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.58
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu