2010-ben ismét hódít a mobilmánia

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. február 17. 14:55
A mobilpiac 2009-es zsugorodása után ez év januárjában mind a teljes, mind az elmúlt három hónapban forgalmat generáló ügyfelek száma nőtt - közölte a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH).

Az NHH összegzése szerint a teljes ügyfélszám 42 ezerrel 11 millió 834 ezerre, a forgalmazásban résztvevők száma pedig 19 ezerrel 10 millió 950 ezerre emelkedett.

Január végére a teljes ügyfélszám alapján a 100 főre jutó előfizetések - azaz a hívásfogadásra alkalmas kártyák száma - 118,2-re emelkedett a 2009 végi 117,7-ről. Ez a mutató 2008. decemberében érte el az eddigi csúcsot, akkor 100 főre 121,83 darab hívásfogadásra alkalmas SIM-kártya jutott, majd az érték 2009 novemberének végére 116,65-re csökkent.

A múlt hónapban a teljes ügyfélszám alapján számítva a Vodafone piaci részesedése 22,07 százalékról 22,09 százalékra, a Pannoné pedig 34,52 százalékról 34,68 százalékra emelkedett, míg a T-Mobilé 43,41 százalékról 43,23 százalékra csökkent.

A teljes ügyfélszám január végén 346 ezerrel maradt el a 12 hónappal korábbi szinttől, míg a forgalmazásban résztvevők – azaz az előfizetéssel rendelkezők és az utolsó három hónapban hívást indítók, vagy fogadók - száma alig 18 ezerrel.

A forgalmazásban résztvevők száma alapján januárban a Vodafone a decemberi 22,54 százalékról 22,61 százalékra, a Pannon pedig 33,03 százalékról 33,04 százalékra növelte piaci részét, míg a T-Mobile részesedése 44,43 százalékról 44,36 százalékra csökkent - közölte az NHH.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19467
-1.30 %
 
MOL
19730
-2.30 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4077
-1.40 %
 
RICHTER
38985
-0.03 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.99
0.51
 
USD/HUF
220.17
0.15
 
CHF/HUF
241.33
0.45
 
EUR/USD
1.3275
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.93
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu