Lufthansa-sztrájk - lassan áll helyre a légiközlekedés

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 23. 12:12
Nem szűnt meg a káosz a németországi repülőtereken a Lufthansa-sztrájk kedd hajnali felfüggesztése után, a légitársaság továbbra is több járatot törölni kényszerült, és gyakoriak voltak a késések is.

Az ország és egyben Európa legnagyobb légitársasága a 24 órás pilótasztrájk után egyelőre a korábban bejelentett szükségterv alapján üzemel, csakúgy, mint a munkabeszüntetés által érintett leányvállalata, a Germanwings. Klaus Walther, a Lufthansa szóvivője kedd délelőtti nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy műszaki, illetve szervezeti okok miatt csak fokozatosan tudnak visszatérni a normális kerékvágásba.

Szavai szerint előbb a belföldi, illetve az Európán belüli járatokat igyekeznek minél előbb az eredeti menetrendnek megfelelően közlekedtetni, és ezután következhetnek a tengerentúli járatok. A helyzet teljes normalizálódásához még legkevesebb egy-két napra van szükség. Walther szerint minden remény megvan arra, hogy legkésőbb péntekig a Lufthansa mind a 200 célállomásra a normális menetrendnek megfelelően repül.

A szóvivő hangsúlyozta, hogy eleget tesznek a frankfurti munkaügyi bíróság felszólításának, mielőbb vissza kívánnak térni a tárgyalóasztalhoz. Hasonlóan nyilatkozott a több mint 4.000 Lufthansa-pilótát tömörítő Cockpit szakszervezet képviselője is. Az eredetileg négy napra tervezett munkabeszüntetést a béremelést, illetve a munkahelyek biztonságának garantálását célzó követelések alátámasztására a szakszervezet kezdeményezte, a munkaügyi bíróság azonban az első nap után a feleket feltétel nélküli tárgyalásokra kötelezte.

Mindennek alapján a Cockpit beleegyezett abba, hogy március 8-ig felfüggeszt minden fajta sztrájkot, és a Lufthansával tárgyalásos megoldásra törekszik. Értesülések szerint a korábbiakhoz képest valamelyest közeledtek az álláspontok. Így a szakszervezet lemondott arról, hogy a belső bérmegállapodások alkalmazását kiterjesszék a Lufthansa külföldi és olcsóbban működő leányvállalatira, a Lufthansa ugyanakkor arra tett ígéretet, hogy garantálja a munkahelyek biztonságát. A szakszervezet attól tartott, hogy bizonyos munkahelyek külföldre történő "kitelepítése" mintegy 500 Lufthansa-pilóta állását veszélyeztetné. Keddi bejelentés szerint a felek jövő hétfőn újítják fel a tárgyalásokat.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19446
-1.41 %
 
MOL
19720
-2.35 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4068
-1.62 %
 
RICHTER
38940
-0.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.06
0.58
 
USD/HUF
220.34
0.32
 
CHF/HUF
241.31
0.43
 
EUR/USD
1.3262
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.70
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu