Folytatódik a kínai kormány háborúja az internet ellenőrzéséért. Decemberben letiltotta a hatóság a magánszemélyeknek az új weboldalak beindítását, természetesen csak és kizárólag a pornográfia elleni harc jegyében, igaz, ugyanez volt a kínai vezetés számára a Google-féle csata időszaka is, amikor a keresőt bizonyos tartalmak cenzúrázására kötelezték, és ezek egyáltalán nem feltétlenül és kizárólag szexuális tartalmak voltak, sokkal inkább politikaiak. Utána következtek a Google elleni hacker-támadások, meg az a bizonyos - szolidan és a hatóságok szempontjából tökéletesen működő - kínai kereső, amit a Google emblémájához meglehetősen hasonló karakterű szignó alatt kezdtek futtatni.

Most pedig az a látszólag igazán jó hír, hogy mostantól ismét indíthatnak a kínaiak weboldalt. Apró feltételekkel. Ebben az országban, ahol egyébként a BBC adatai szerint a világ legnagyobb webező társadalma lélegzik, mintegy 380 millióra becsülik az online-népességet, szóval ebben a gigantikus közegben engedélyhez kötik a weboldalakat. Nem vicc, ráadásul szó nincs arról, hogy a weboldal kérelmet webes alapokon online bírálják el, nem, az illetőnek a lehető leghagyományosabb módon el kell baktatnia a hatósághoz, fel kell mutatnia a személyi igazolványát, kérvényt kell benyújtania, ugyancsak személyesen válaszolnia kell a szolgáltató kérdéseire, és – na ez aztán tényleg elképesztő – 20 napos határidő leteltével nyerhet igenlő vagy elutasító döntést a hatóságtól.

És a hatóság szigorú.

Legutóbbi akciója 16 ezer weboldal felszámolásával végződött, természetesen a pekingi közlések szerint valamennyi az erkölcstelen tartalmak miatt jutott erre a sorsra. Ami azért nem tűnik tökéletes magyarázatnak, mert a Google-féle ütközetben végülis a cenzúra-követelményekkel maga a kínai kormányzat fedte fel, hogy a pornográfia mellett, vagy valójában túl minden szexuális tartalmon, milyen politikai mondandókra akar digitális zárlatot elrendelni, úgymint Tibet, az ujgurok és a többpárti demokrácia. Egyébként miközben a legújabb megszorításokat is arra hivatkozva léptették életbe, hogy bizonyos tisztességes lapok úgymond hevesebb állami fellépést követeltek a közerkölcsök nevében, az is mélyen elgondolkodtat, hogy vajon ha kikapcsolnánk mindent, és fejet hajtanánk a hivatalos indokok és magyarázatok előtt, akkor is megállná a helyét a pornográfiára való hivatkozás? Vagy másképp megközelítve: miért olyan rettenetesen fontos a nagy kínai államnak, hogy ne legyenek szexuális tartalmak a kínai világ hálóján?

Természetesen minden országban létezik egyfajta normális és természetes etikai alapvetés, amelyet az államnak is érvényesítenie kell, de ez az inkvizítori szigor azért meglehetősen ritka. Ahogy például Hollandiát nem süllyesztette a poklokra az amszterdami szexbirodalom, és London is elég jól kiheverte a Carnaby street korábban igencsak vehemensen erotikus légkörét, úgy talán Ázsiában is lehetnének elnézőbbek az ilyesfajta tartalmak iránt. Különben is, Kínában is létezik egy sokezer éves erotikus kultúra, ha pedig a mai népesedéspolitika felől nézem a dolgot, ami ott valóban továbbra sem egyszerű kérdés, nos elég sok szakember állítja, hogy a szexuális tartalmak fogyasztása egyáltalán nincs egyenes összefüggésben a gyermekáldással, viszont az erotika inkább levezetője a másfajta társadalmi feszültségeknek.

De függetlenül szextől és pornográfiától, a külföldi megfigyelők a hatósági szigor ellenére élénk és kritikus szellemű internetes életről számolnak be, amelynek technikai megoldása elég egyszerű: egyre több kínai weboldalt jegyeznek be Kínán kívül. Gyanítható, hogy az engedélyköteles hazai gyakorlat ezt a folyamatot még inkább felerősíti, pláne, ha az internetes világ még nagyobb szégyenére, majd az is kiderül, hogy, még ha engedélyezik is valakinek új oldal indítását, az engedélyt is postán kapja, vagy személyesen be kell menni érte a hatósághoz.