Járai 40 százalék alá szorítaná az állami újraelosztást

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 25. 06:15
Járai Zsigmond volt jegybankelnök, az Orbán-kormány volt pénzügyminisztere szerint az állami újraelosztást már középtávon 40 százalék alá kell szorítani, és komoly szerkezeti átalakítás kell végrehajtani az államháztartásban.

Járai a Budapesti Corvinus Egyetemen szerdán egy szakmapolitikai előadássorozat előadójaként kijelentette: az újraelosztás 40 százalék alá szorítását 4-5 év alatt is meg lehet oldani, de társadalmi feszültséggel járna, ha mintegy 10 év alatt mérsékelnék az állami újraelosztást, az viszont az ország versenyképességének javítását odázná el.

Az ország versenyképességét lényegesen javítani kell, ehhez adócsökkentésre, az adórendszer átalakítására van szükség - hangsúlyozta Járai Zsigmond.

Járai szerint nem vagyunk túl a válságon, ha a hivatalos kormányzati prognózis azt mondja, idén 0,2 százalék lesz a gazdasági visszaesés, a valóságban a magyar GDP csökkenése akár 2-4 százalék is lehet az idén.

A kormányzati elhibázott gazdasági politika miatt az elmúlt években a magyar gazdaság versenyképessége jelentősen csökkent, régiós versenytársai sorra megelőzték Magyarországot. Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben a versenyképességi világranglistán Magyarország a 28. helyen állt, 2009-ben már a 67. helyre szorult vissza.

A Bajnai-kormány csak az államháztartási deficit lefaragására koncentrált, de közben 9-10 másik fontos feladatot is meg kellett volna oldania - mondta. Gond az is a véleménye szerint, hogy a Bajnai-kabinet a hiány csökkentését statikus módon, változatlan államháztartási szerkezetben oldotta meg. Annak megvalósítása során a kiadások szerkezetét át kellett volna alakítani, mert így nehezen tartható fenn a viszonylag alacsony deficit - húzta alá. A bürokráciát, a korrupciót a következő kormánynak jelentősen vissza kell szorítania - hangsúlyozta.

Aláhúzta: a hibás gazdaságpolitika hibás monetáris politikával társult. A jegybank mostani vezetésének azon kellene fáradoznia, hogy "pénz pumpáljon a gazdaságba".

Arra a kérdésre, milyen szerepet vállalna egy esetleges, választások utáni Fidesz kormányban, kitérően válaszolt. Annyit közölt, ő már most is a részt vesz a Fidesz gazdaságpolitikájának alakításában, "a feladatokat még nem osztják" - mondta.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19438
-1.45 %
 
MOL
19720
-2.35 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4065
-1.69 %
 
RICHTER
38900
-0.24 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.96
0.48
 
USD/HUF
220.23
0.21
 
CHF/HUF
241.39
0.51
 
EUR/USD
1.3271
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.70
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu