Meglehetősen beteg a brit gazdaság
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 26. 14:05A január végén közzétett első becslésben még az állt, hogy a brit bruttó hazai termék (GDP) 2009 negyedik negyedében 0,1 százalékkal haladta meg az előző három havit, de szakértők már akkor valószínűsítették, hogy a részletesebb feldolgozású, felülvizsgált GDP-kimutatásban ennél jobb negyedéves növekedési adat szerepel majd.
A brit GDP-érték 3,3 százalékkal volt alacsonyabb a tavalyi utolsó három hónapban, mint 2008 negyedik negyedévében.

Tavaly az év egészében ugyanakkor az első becslésben szereplő 4,8 százaléknál nagyobb mértékben, 5,0 százalékkal csökkent a brit GDP. Ez a legnagyobb éves visszaesés azóta, hogy a statisztikai hivatal 1948-ban elkezdte a naptári évekre számolt GDP-adatok rendszeres közlését. A tavalyi recesszió mélyebb volt a kormány által előrejelzettnél is, Alistair Darling pénzügyminiszter ugyanis novemberi helyzetértékelésben 4,25-4,75 százalék közötti GDP-mínuszt jósolt 2009-re.
A brit gazdaság teljesítménye összesen hat negyedéven át zsugorodott folyamatosan; a recesszió 2008 második negyedévében kezdődött és a tavalyi negyedik negyedéves növekedéssel ért véget. Ilyen hosszú visszaesésre még nem volt példa Nagy-Britanniában azóta, hogy a statisztikai hivatal 1955-ben elkezdte a rendszeres negyedéves GDP-kimutatások közlését.
Ráadásul Nagy-Britannia a legnagyobb fejlett ipari gazdaságok közül utolsóként keveredett ki a recesszióból; a többi nagy gazdasági erőcentrumban már a korábbi negyedévekben megkezdődött a növekedés.
Az egyik legnagyobb londoni gazdaságelemző központ, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) a felülvizsgált növekedési adatok pénteki ismertetése után kiadott gyorselemzésében azt írta: összességében az új adatsorból is az derül ki, hogy a brit gazdaság "meglehetősen beteg". A CEBR szerint a különösen gyenge januári kiskereskedelmi számsorok után az sem egyértelműen biztos, hogy a fogyasztási kiadások az idei első negyedévben ugyanolyan mértékben hozzájárulnak-e a növekedéshez, mint a tavalyi utolsó negyedévben.
Az egyelőre igen gyenge növekedéshez súlyos költségvetési egyensúlyhiány is járul, éppen az elmúlt időszak recessziója miatt.
A csillagászati összegű gazdaságösztönző és banki tőkepótló intézkedések nyomán a GDP-arányos államháztartási deficit a kormány előrejelzése szerint is eléri a 12,6 százalékot az idei pénzügyi évben; ez 178 milliárd font (55 ezer milliárd forint) nettó államháztartási hiteligénynek felelne meg.
A Standard & Poor's hitelminősítő a 2009-2010-es brit pénzügyi év költségvetésének bejelentése után stabilról leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta Nagy-Britannia - az euróövezeten kívüli legnagyobb EU-gazdaság - lehető legjobb, "AAA" szintű szuverén adóskockázati besorolásának kilátását, arra a várakozására hivatkozva, hogy a jelenlegi államháztartási folyamatok nyomán a brit nettó államadósság középtávon megközelíti a hazai össztermék 100 százalékát.
Friss híreink
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





