Tavaly is a busz volt a legnépszerűbb tömegközlekedési eszköz
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. február 26. 14:14A KSH friss jelentésére támaszkodó városházi elemzésből kiderül, hogy 2009-ben a közel kétmilliárd utas 7,6 milliárd utaskilométert tett meg helyi közösségi közlekedéssel.
A buszközlekedés azért érdemelte ki a legnépszerűbb helyet a tömegközlekedési lehetőségek között, mert egyedül a busz az, amely minden városban egyaránt elérhető utazási forma.
Budapesten is a busz volt a legnépszerűbb 54 százalékkal, utána a metró következik 24 százalékkal, majd a villamos 18-cal. A budapesti népszerűségi listát a troli zárja, amelyet az utasok 4 százaléka vett igénybe 2009-ben. A Főpolgármesteri Hivatal közleménye rámutat, hogy a statisztikai hivatal szállítási teljesítményekre vonatkozó jelentése nem ad teljes képet a fővárosi tömegközlekedésről, mivel a HÉV kimaradt a vizsgálatból.
Az egy főre jutó utaskilométer-számításból kiderül, hogy míg Budapesten egy utas egy alkalommal több mint 5 kilométert utazik buszon, vidéken csak 3,8 kilométert. Ebben az értelemben az egy kilométer megtett útra vetített jegyár Budapesten némileg olcsóbb, mint vidéken. A jegyek ára viszont a fővárosban a legdrágább: a 320 forintos budapesti vonaljegy 28%-kal drágább a debreceni vagy miskolci 250 forintos jegynél. - derül ki a városházi közleményéből.
Friss híreink
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





