Chile: 700 fölé emelkedett a halálos áldozatok száma
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 1. 06:48"Elképzelhetetlen méretű katasztrófával szembesülünk, amely hatalmas erőfeszítést követel", hogy Chile újra talpra álljon - mondta Bachelet, miután hatórás megbeszélést folytatott munkatársaival és a mentések irányítóival.
Az elnök asszony elmondta, hogy növekvőben az eltűntek száma, és bejelentette, hogy fölhatalmazta a hadsereget arra, hogy vegye át a rendfenntartást Concepción tartományban, ahol fosztogatók hatalmas pusztítást végezték üzletekben, benzinkutaknál, bankokban és gyógyszertárakban.
A chilei kormány a földrengés által leginkább sújtott két régióban rendkívüli állapotot hirdetett, s e körzetekben közszükségleti cikkeket és élelmiszersegélyt fog osztani a lakosságnak - jelentette be Bachelet.
Több mint másfélmillió családi otthont és számos autópályát ért komoly kár. Constitución kikötővárosban legalább 350 ember halt meg az állami tv jelentése szerint, a fővárostól 500 kilométerre délre fekvő Concepciónban becslések szerint mintegy százan rekedtek egy összedőlt lakóház romjai alatt, ahol a mentőalakulatok elkeseredett harcot folytatnak az idővel, hogy a betontörmelékek és a romok alól megpróbálják kimenekíteni az ott szorultakat.
"Egész éjszaka dolgoztunk, szétzúzzuk a falakat, hogy túlélőket találjunk. A legnagyobb probléma az üzemanyag, a gépekhez szükségünk van üzemanyagra, és vízre az embereink számára" - mondta az alakulatok parancsnoka, Marcelo Plaza.
Időközben az ország legnagyobb légitársasága, a LAN nem menetrendszerinti járatokat indított, miután megnyitották Santiago repülőterét, amelyet előző nap a földrengést követően zártak le. Az amerikai EQECAT kockázatelemző cég becslése szerint mintegy 15-30 milliárd dollár értékű kár keletkezhetett Latin-Amerika legstabilabb gazdaságú országában, amely a bruttó hazai termék 10-15 százalékára rúghat.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





