Több hetes csúcson a réz ára a chilei földrengés után

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 1. 10:51
Jelentősen nőtt a réz ára a kitermelési fennakadásokat okozó chilei földrengés miatt.

A rézkitermelésben világelső Chile középső részét sújtó szombati természeti csapás után négy bányában azonnal felfüggesztették a munkát. Másnap ugyan a katasztrófaövezetben két bánya újra kinyitott, de a korlátozott áramellátás miatt akadozik a kitermelés, és az ország infrastruktúrájában keletkezett károk hátráltathatják a szállítást.

A vörös fémből a fölrengéstől függetlenül is krónikus a hiány - mondták elemzők, akik szerint a természeti katasztrófa tovább fokozhatja a feszültséget a piacon. Hétfőn az ázsiai kereskedésben ötheti csúcsra, tonnánként 7.600 dollárra szökött fel a réz ára, Európában pedig több mint 3 százalékkal 7.440 dollárra emelkedett.

Chile Latin-Amerika egyik legstabilabb gazdasága, és az évi 4,5 millió tonnát kitermelő rézbányászat kulcsfontosságú ágazat. A szombati földrengés következményei így a gazdaságban is súlyosak lehetnek, vannak azonban olyan szereplők is az ágazatban, amelyek profitálnak a katasztrófából. Ilyenek a kínai rézbányászati társaságok, amelyek részvényárfolyama jelentősen emelkedett hétfőn az ázsiai tőzsdéken.

 A réz tavaly 140 százalékkal drágult. Az idei év elejétől némileg enyhült a helyzet a piacon, múlt péntekig mintegy 2,4 százalékkal csökkent a fém ára.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19461
-1.33 %
 
MOL
19730
-2.30 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4075
-1.45 %
 
RICHTER
39000
0.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.69
0.21
 
USD/HUF
219.83
-0.19
 
CHF/HUF
241.09
0.21
 
EUR/USD
1.3279
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.95
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu