A piac már "leminősítette" Nagy-Britanniát

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 1. 12:14
A piac a hitelminősítőket megelőzve már "leminősítette" Nagy-Britanniát, a brit kormánykötvények befektetői ugyanis olyan hozamokat várnak el, amelyek a lehető legjobb, "AAA" szintű brit szuverén besorolásnál gyengébb osztályzatú államadósok kötvényeire jellemzők - áll a Financial Times kimutatásában.

A londoni gazdasági napilap elemzése szerint november vége óta a tízéves futamú brit államkötvény kamatfelára az azonos lejáratú német kormányadósság hozamához mérve csaknem a háromszorosára, 0,35 százalékpontról 0,9 százalékpont fölé emelkedett.

A brit kormánykötvény hozama most már magasabb, mint a jóval gyengébb - "A plusz" - besorolású Olaszországé, és nem sokkal alacsonyabb, mint Portugáliáé, amelyet Görögország után az euróövezet második leggyengébb gazdaságának tartanak - áll a Financial Times felmérésében.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19426
-1.51 %
 
MOL
19730
-2.30 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4050
-2.06 %
 
RICHTER
38960
-0.09 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
292.38
0.90
 
USD/HUF
220.73
0.71
 
CHF/HUF
241.67
0.79
 
EUR/USD
1.3259
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.62
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu