Begurult a Wizz Air - Jogellenes a Malév "visszaállamosítása"?
Gazdasági Rádió, 2010. március 1. 17:20A kormány szombatra virradóra döntött a Malév 25,2 milliárd forintos tőkeemeléséről, a diszkont légitársaság azonban úgy véli, hogy a lépés súlyosan sérti a versenyjogot.
A rádiónk által megkérdezett szakértő szerint az utasok jól fognak járni a Malév állami tulajdonba vételével, ugyanakkor a vállalaton belül azonnali átalakítások szükségesek a veszteségek ledolgozására.

Bognár András légügyi szakértő szerint ez az ügy hivatalból az Európai Unió versenyhatósága elé fog kerülni. Az ilyen esetekben általában megkérdezik a küldő érintettek, a versenytársak véleményét is, így a Wizz Air-ét is.
A versenyhatóságok célja egyébként nem az, hogy ellehetetlenítsenek cégeket, hanem az, hogy olyan kompromisszumos megoldás felé akarják terelni ezeket az eseteket, amelyek elfogadhatóak.
Meizer Gábor először Kázmér Natasát, a WizzAir kommunikációs igazgatóját kérdezte:
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





