Side by Side - Lemezbemutató koncert sztárokkal a jazz őshazájából

Gazdasági Rádió, 2010. március 1. 21:00
A tavasz igazi hírnökének ígérkezik március 20-án a Klebelsberg Kultúrkúria koncertje, amelynek során a hazai swing egyik autentikus képviselője, a Jazz Steps Band kíséri az amerikai Leroy Jones trombitáját és Micheller Myrtill énekhangját.

A koncert igazi különlegessége, hogy Leroy Jones egyenesen a jazz őshazájából, New Orleansból érkezik a három részből álló, lemezbemutató koncertsorozatra. Side by Side a címe annak a lemeznek, amelyet a Jazz Steps együttes a New Orleans-i trombitás Leroy Jonesszal és Micheller Myrtillel közösen készített.

A lemez Mississippi-folyó mentén kialakult, tradicionális jazzműfajok – elsősorban a ragtime, a dixieland és a swing – jegyében készült. A zenekar közreműködőinek saját szerzeményei mellett olyan örökzöldek is hallhatóak a felvételen, mint a Sing, Sing, Sing, a Sweet Georgia Brown, az It Don’t Mean a Thing vagy a Stealing Apples – többek között Jerome Kern, Duke Ellington és Fats Waller szerzeményei. A lemez tavaszi bemutatója három helyszínen várható – a debreceni és a pécsi koncert után a budapesti premierre a Klebelsberg Kultúrkúriában kerül sor március 20-án, szombaton, este 7 órai kezdettel.

Jazz Steps Band

A produkció fényét emeli, hogy a Jazz Steps Band idén ünnepli működésének tizedik évfordulóját. A zenekar fő törekvéseként a ’30-as, ’40-es évek swing korszakának kitűnő hangszerelésekben bővelkedő ismert és népszerű kompozícióit eleveníti fel, és a swing zene mellett a mainstream és a dixieland világából is válogat repertoárjába. Ezt a stílust, amely teljesen hiányzik a hazai zenei élet palettájáról a professzionális zenészek igényességével és egyéni íz hozzáadásával szólaltatja meg.

A zenekar tagjai valamennyien, jazz és klasszikus múlttal rendelkező, professzionális, fiatal muzsikusok, a Zeneakadémián vagy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Jazztanszékén szereztek diplomát. Az együttes klasszikus formában, szaxofon, trombita, harsona, zongora, nagybőgő és dob felállásban működik. Az alapítás óta eltelt tíz évben négy önálló CD-t jelentetett meg, közülük a 2003-as Fifty-Fifty című felvételen Louis Armstrong utolsó zenekarának magyar származású klarinétosa, a legendás Joe Murányi közreműködik. Két tradicionális swing-fesztiválnak is a házigazdája volt, valamint számos hazai és külföldi sikeres fellépéssel szerzett magának hírnevet, a többi között a Művészetek Palotájában, a Pesthidegkúti Nyári Fesztiválon, tavaszi fesztiválokon, illetve Európa-szerte Gronau, Kempten, Frankfurt, Zakopane, Rybnik és Sonneberg koncertpódiumain.

Az elismert trombitaművész Leroy Jones 1958-ban született New Orleansban. Az iskolai zenekarban kezdett trombitán tanulni 10 évesen. 13 évesen már a Fairview baptista gyülekezet templomi fúvószenekarában játszott. A zenekar kiemelt fellépései közé tartozik az a koncert, amelyet a Smithsonian Etnomuzikológiai Intézet meghívásának eleget téve adtak, egy nagyszabású fesztivál keretében. A Fairview együttes később átalakult és a Hurricane Brass Band nevet vette föl, sőt tagjai váltak később a legendás Dirty Dozen Brass Band mozgatórugóivá is. Leroy Jones meghatározó figura volt a feltörekvő fiatal louisianai zenészek új generációjában a ’70-es és ’80-as évek fordulóján, akik oroszlánrészt vállaltak a New Orleans-i rézfúvós zenekarok reneszánszában. A ’90-es években számos alkalommal volt a New Orleans-i jazz zászlóshajójának számító Preservation Hall Big Band szólistája.

Micheller Myrtill neve több mint egy évtizede ismerős a hazai zenei életben. Diplomás jazz-ének művész és tanár lévén számos formációban hallhattuk már hangját, vokalistaként több mint negyven zenei kiadványon közreműködött. 2006-ban két nemzetközi versenyről is díjjal tért haza. A Németországban megrendezett Voice and Guitar nemzetközi ének-gitár duó versenyen 55 versenyző közül a legjobb nyolc között díjazták Pintér Tibor gitárossal. A Finnországban rendezett Lady Summertime jazzének-versenyről III. díjjal tért haza. Micheller Myrtill saját zenekarával és duóban is több lemezt adott már ki, hazai sikerei közül kiemelkedik a MAHASZ által alapított Fonogram-díjra való jelölés az év hazai jazz albuma kategóriában.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.98
-0.50
 
USD/HUF
218.87
-1.15
 
CHF/HUF
240.34
-0.54
 
EUR/USD
1.3288
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.28
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 10.
péntek,
18:05
 
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu