A korrupció lehet a görög megszorítások győztese
Gazdasági Rádió, 2010. március 2. 17:29A nemrég bejelentett megszorító csomag várhatóan tovább mélyíti a korrupciós ügyeket az egyébként súlyos költségvetési problémákkal küzdő országban. Görögország jelenleg a 71. a korrupciós listán, míg Magyarország a 46.
A Transparency International a korrupciós listán összesen 180 országot vett górcső alá, és Görögországot a 71. helyre rangsorolta. Mindegyik tagot egy tízes skálán osztályozták, és ennek alapján az athéniak mindössze 3,8 pontot értek el. Magyarország a 46. helyen végzett a felmérésben, és az 5,1 pontos eredményével hazánk közepesen korrupt országnak számít - mondta Alexa Noémi, a Trancparency International magyarországi vezetője.

Ebből a listából az nem derül ki, hogy Görögországban mely szektorokban jellemző leginkább a korrupció, ám a helyi kutatások alapján főképp az egészségügy az a terület, amely a leginkább érintett - tette hozzá Alexa Noémi.
Egy görög állampolgár évente átlagosan 365 ezer forintnyi kenőpénzt fizet ki állami vagy önkormányzati hivatalnokoknak. Bár a magyar szokásokról kevés az információ, de az biztos, hogy a különböző engedélyezési folyamatok kapcsán Magyarországon is gyakoriak lefizetések – közölte a Trancparency International magyarországi vezetője.
A kimutatás eredményei alapján nehéz lesz elvárni a görög lakosságtól, hogy szó nélkül elfogadják a megszorító intézkedéseket. A jelenlegi helyzetért ugyanis nagymértékben felelősek a felsőbb pozícióban lévő emberek is, náluk viszont egyértelműen megállapítható a korrupció ténye – magyarázta Alexa Noémi.
A megszorító csomag bevezetése után ráadásul fokozottan fennáll a veszélye a korrupció terjedésének, hiszen a túlélésért mindenre hajlandóak az emberek. Jobb esetben viszont elképzelhető, hogy a görög politikusok végre rendet tesznek a saját soraik között – mondta a Trancparency International magyarországi vezetője.
Hallgassa meg Ön is Ivády Zsuzsa interjúját Alexa Noémivel, a Transparency International magyarországi vezetőjével!
A beszélgetés hossza: 4 perc 8 másodperc
Friss híreink
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
- Megtorpant a forinterősödés
- A KBC profitja majdnem eltűnt
- TASZ: Európa legszigorúbb drogszabályozása jöhet
- Már öt településen veszélyes a levegő minősége
- Pluszban a nyugat-európai tőzsdék
- A forint szilárd csütörtök reggel
- A magyar gazdaságpolitika kiszámíthatóságát figyeli az S&P
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





