Ok nélkül száguldott lefelé a BÉT
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 3. 17:53A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,7 százalékos csökkenéssel, 21.474,79 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyamai a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője elmondta: alacsony forgalom mellett alulteljesítő volt a magyar tőzsde a régióban. Elsősorban a Richter és a Mol húzta le a BUX indexet, amit kis mértékben ellensúlyozott az OTP, amely keddi záróára közelében fejezte be a kereskedést.

Rámutatott: nem volt semmilyen magyar specifikus hír, azonban ennek ellenére délelőtt 10 óráig folyamatosan esett a BUX. Ezt követően emelkedésnek indult az index, de a délutáni, a várakozásoknál jobb amerikai makroadatok hatására sem került az index keddi záróára fölé.
Az üzletkötő úgy vélte, a következő napokban eldőlhet, hogy milyen irányba mennek tovább a piacok, azonban nagyobb az esélye annak, hogy ismét az eladók kerülhetnek többségbe a börzéken.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője szerint azonban a mai esés csak egy átmeneti korrekció volt a piacon, így továbbra is megmaradhat az optimizmus a tőzsdéken.
A Mol 220 forinttal, 1,22 százalékkal 17.780 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 2 forinttal, 0,04 százalékkal 5.690 forintra esett, forgalmuk 7,2 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,14 százalékkal 716 forintra erősödött, forgalma 978,6 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 650 forinttal, 1,57 százalékkal 40.750 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.
Az Egis árfolyama 44,0 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,26 százalékkal 19.250 forintra csökkent.
Az UniCredit Bank vezető munkatársa, Kárpáti Gábor rádiónk Délutáni Monitor című műsorában elmondta: a magyar tőzsdezárás idején a Wall Street-en enyhén optimista volt a hangulat, a vezető részvényindexek 0,5 százalékos pluszban voltak. A nyugat-európai tőzsdék eközben 0,8-1 százalékos erősödést mutattak.
Hallgassa meg Ön is az összefoglalót, a műsorvezető Borbély Péter volt!
Kapcsolódó cikkek
- Enyhe plusszal zárt a BUX
- Csökken az érdeklődés a magyar tőzsde iránt
- Mínuszos zárás a BÉT-en
- A BÉT 1,32 milliárd forintos nyereséggel zárt tavaly
- Holnaptól lehet kereskedni a Plotinus részvényeivel
- Az alakuló megatőzsdék felforgatják a piacot
- A végére belehúzott a BUX
- Padlót fogott a hazai tőzsde
- A Richter árnyékát csak a Telekom kerülte el
- Az EST maga alá gyűri az econet.hu-t
Friss híreink
- Decemberben már a német árukra sem volt kellő kereslet
- Az 1-3 éves autók piacán jelentős a hiány
- Plusz féléves lélegzetvételt kapnak a devizahitelesek
- Állami segítség az elbocsátott Nokia-dolgozók elhelyezésére
- Nem csak a végtörlesztés növelte a januári ingatlanforgalmat
- Távmunka felhőben: robbanás előtt a crowdsourcing
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Javuló esély az idei recesszió elkerülésére
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





