Egyetlen hitelminősítőn múlik Görögország sorsa

Gazdasági Rádió, 2010. március 3. 18:46
Ha a Moody's lép, akkor az ország kötvényei nem vehetnek részt az EKB likviditási tenderein.

Az uniós pénzügyminiszterek saját hitelminősítő rendszert kívánnak létrehozni az EKB-n belül, mert aggódnak, hogy Görögország sorsa a Moody's döntésén múlik. Jelenleg már csak ez a hitelminősítő sorolja "A- s" befektetési kategóriába Görögországot, ami azért fontos, mert az EKB tenderein csak azok az országok vehetnek részt, amelyek legalább egy hitelminősítőnél "A - s" besorolást szereztek.

Az OTP Bank elemzője rádiónknak adott interjújában emlékeztetett arra, hogy a Moody’s a múlt héten már meglebegtette, hogy rontja a görög hosszú lejáratú államadósság besorolását. Ez azért lenne súlyos az ország szempontjából, mert Görögország így nem használhatná fedezetként állampapírjait az Európai Központi Bank likviditási tenderein.

Szaniszló Bálint hangsúlyozta: a Fitch és a Standard & Poor’s hitelminősítőknél már most is „BBB”-s minősítés van érvényben Görögország esetében, így a Moody’s kezében most óriási a hatalom. Az EKB tenderein ugyanis csak olyan országok vehetnek részt a jövő év januárjától, amelyeknek az állampapírjai „A - os” besorolásban vannak legalább egy hitelminősítő intézetnél. Ennek az évnek a végéig ugyanakkor az EKB még a „BB”-s besorolású kötvényeket is elfogadja – mondta rádiónknak az OTP elemzője.

Görögországot a Moody’s-nak két osztályzattal kellene leminősítenie ahhoz, hogy az ország államkötvényei kiessenek az EKB tendereiről – mondta Szaniszló Bálint. Ebben az esetben könnyen likviditási válság alakulna ki a mediterrán országban, ráadásul május végéig egy 20 milliárd eurós, év végéig pedig egy 53 milliárd eurós fizetési kötelezettsége van az országnak. Ha viszont az ország nem fordulhatna az Európai Központi Bankhoz kölcsönért, akkor nem tudná előteremteni ezeket az összegeket, és legfeljebb az IMF-től remélhetne segítséget az OTP elemzője szerint.

Szaniszló Bálint azonban azt is megjegyezte, hogy az EKB év végéig még változtathat azon, hogy milyen besorolású papírokat fogad el a tenderein. Az elemző emlékeztetett arra is, hogy a válság előtt komoly érdekkülönbségek álltak fenn; a hitelminősítők sok esetben tanácsot adtak cégeknek bizonyos strukturált termékek előállítására, és az új termékeket aztán a hitelminősítők értékelték. Az elemző szerint ezért lehet jó ötlet az Európai Központi Bankon belül egy saját hitelminősítő rendszert létrehozni.

A görög kormány egyébként a mai napon jelentette be újabb megszorításait, a kabinet összesen 4,8 milliárd eurós pótlólagos költségvetési szigorítás mellett döntött. Ez a harmadik megszorító-csomag azóta, hogy fény derült a görög államháztartás valós helyzetére.

Hallgassa meg Ön is Gémesi Róbert interjúját Szaniszló Bálinttal, az OTP Bank elemzőjével!

A beszélgetés hossza: 4 perc 25 másodperc

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19492
-1.18 %
 
MOL
19870
-1.61 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4073
-1.50 %
 
RICHTER
38910
-0.22 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.81
-0.67
 
USD/HUF
218.96
-1.06
 
CHF/HUF
240.19
-0.69
 
EUR/USD
1.3277
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.14
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu