Újraértékelik az M3 folytatásának a tenderét
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 5. 15:35A NIF január 22-én hirdetett eredményt az M3 autópálya Nyíregyháza és a 49. számú főút közötti szakaszának kivitelezésére kiírt közbeszerzési eljárásban. A nyertes a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást tartalmazó és érvényes ajánlatot benyújtó C-S-K-K 2009 Konzorcium lett. A konzorcium vezető tagja a Colas Hungária Zrt., a tagjai a Strabag Építő Zrt., a Közgép Építő- és Fémszerkezetgyártó Zrt., illetve a Kelet-Út Kft. A vállalási ár nettó 32 milliárd forint volt.
A másik pályázó azonban, az M3–HCZ 2009 Konzorcium - amelynek vezetője a Nemzetközi Vegyépszer Zrt., a tagjai pedig az OHL ZS a.s., valamint a Porr Kft. - jogorvoslati kérelmet nyújtott be a KDB-hez. A döntőbizottság elutasította a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. kérelmét, amelyben kifogásolta az ajánlatának érvénytelenné nyilvánítását. A KDB megállapította, hogy az ajánlatkérő NIF jogszerűen nyilvánította érvénytelenné az ajánlatot, mivel a kérelmező hiánypótlás keretében módosította az ajánlatát.
A konzorcium másik tagja, a Porr Kft. a nyertes ajánlat érvényességét kifogásolta. A Közbeszerzési Döntőbizottság részben helyt adott a kérelemnek: a nyertes ajánlatban villamossági építmények építési-szerelési szakterületre megjelölt szakember esetében a csatolt önéletrajz alapján nem állapítható meg az ajánlati felhívásban előírt szakmai gyakorlat. Az ajánlatkérő elmulasztotta ennek a hiánynak a pótoltatását.
A közleményben a NIF vállalta, hogy hiánypótlást kér, majd összehívja a bírálóbizottságot és az új eredményről tájékoztatja a közvéleményt.
Friss híreink
- Már 290 forint alatt az euró
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
- Munkahelyteremtés: középpontban a kis- és középvállalkozások
- Orbán: itt az ideje, hogy ne a dolgok után kullogjunk
- Az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt
- Orbán: készek vagyunk megegyezni
- Orbán: ma már egyetlen nyugdíjasnak sem kell félnie
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





