A visegrádi négyeket egymásra hangolta a válság?
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 5. 16:02A vezető brit politikai-gazdasági folyóirat szerint a visegrádi országok találkozóit viták uralták, az utóbbi időben főleg a szlovákiai magyar kisebbséggel szembeni bánásmód ügyében, és néhányan már a klub felszámolását javasolták.
Most már azonban nem ez a helyzet: a február 24-ei budapesti csúcson Visegrád az újjáéledés jeleit mutatta - áll a cikkben.

A The Economist szerint a nagy váltás Lengyelországban történt, ahol az önállóskodás politikáját felváltotta a szomszédokkal folytatott együttműködés iránti lelkesedés.
Jövőre Magyarország és Lengyelország egyaránt hat-hat hónapra az EU soros elnöki tisztségét tölti be. A brüsszeli eurokraták előszeretettel állítják be a soros elnökséget úgy, hogy az jórészt feleslegessé vált, miután létrejött az európai tanács állandó elnöki tisztsége. A lengyelek és a magyarok azonban szoros együttműködésben igyekeznek ezt cáfolni - áll a cikkben.
A visegrádiak emellett uniós szintű szabályozást szeretnének a kölcsönös segítségről energiaválságok esetére is. Ez növelheti a térség biztonságát, ám ennek vannak még nagy akadályai. Az egyik Oroszország, amely erősíti együttműködését a "baráti" francia, német és olasz vállalatokkal.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy az energiabiztonság pénzbe kerül. Az összekötő gázvezeték-hálózatok kiépítése például jól hangzik, ám az ezzel járó többletverseny a kényelmes nemzeti monopolhelyzethez szokott vállalatok piaci részesedését sújtaná - írta a The Economist.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





