Februárban is sokan kerültek még utcára
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 5. 16:28Az álláskeresők számának növekedése az előző év azonos hónapjához képest 21,3 százalékos volt. A nyilvántartott álláskeresők februári zárólétszámában a pályakezdők száma 1,6 százalékkal, míg a nem pályakezdőké 0,9 százalékkal volt nagyobb, mint egy hónappal korábban.
A nyilvántartott álláskeresők létszámának szezonálisan kiigazított értéke 605.100 fő volt, vagyis februárban jelentős mértékű szezonális jellegű többlet-munkaerő kínálat volt kimutatható. A szezonális ágazatok nagymértékben csökkentették a foglalkoztatottaik számát, még mindig érzékelhető a téli foglalkoztatási holtszezon.

A legnagyobb arányban az egyéb közösségi, személyi szolgáltatás, a mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás, a közigazgatás, védelem, kötelező társadalombiztosítás, az építőipar és a kiskereskedelem területén dolgozók vesztették el az állásukat februárban.
Februárban az álláskeresők 63,5 százaléka részesült valamilyen ellátásban, számuk egy hónap alatt 2.900-zal nőtt.
A munkáltatók az év második hónapjában 24.900 új álláslehetőséget jelentettek be, ami az előző hónaphoz képest 5.200-as, 17,2 százalékos csökkenést, az előző év februárjához képest ugyanakkor 4.900-as, 24,7 százalékos növekedést mutatott. A februári csökkenés legfőbb oka, hogy a 2010 elején induló támogatott közmunka-programok létszámigényének jelentős részét már januárban bejelentették a munkaügyi kirendeltségekhez.
Az ÁFSZ adatai szerint az előző hónappal összevetve a támogatott álláshelyeknél 33,2 százalékos csökkenés, a nem támogatott álláshelyek esetében pedig 14,5 százalékos növekedés következett be.
A nyilvántartott álláskeresők gazdaságilag aktív népességhez viszonyított aránya februárban 15,1 százalék, a munkavállalási korú népességhez viszonyított arányuk pedig 9,8 százalék volt.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti munkanélküliségi ráta Központi Statisztikai Hivatal által publikált legfrissebb adata 10,8 százalék, ami a munkaerő-felmérésből a 2009. november-2010. január közötti időszakra, a 15–74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték az egy hónappal korábban publikált adathoz képest 0,3 százalékpontos növekedést mutat és
2,4 százalékponttal haladja meg az egy évvel korábbi szintet.
2010 februárjában 20 cég, összesen 1.263 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítést jelentett be a munkaügyi központok kirendeltségein. Az előző hónaphoz képest 511 fővel, 68 százalékkal nőtt a bejelentett elbocsátandó létszám. Az egy évvel korábbi, 2009. februári bejelentések létszámtartalmához képest azonban jelentős, 74 százalékos csökkenés volt.
Friss híreink
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





