Egy erős nap BÉT-en: 6000 fölé került az OTP

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 5. 16:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 613,77 pontos, 2,84 százalékos emelkedéssel, 22.193,70 ponton zárt ma.

A részvénypiac forgalma 32,7 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Nagy fellendülés volt ma a piacon, és az emelkedést jelentős forgalom is alátámasztotta - mondta Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója. Hozzátette, hogy az OTP és a Mol mellett ezúttal néhány közepes papír - köztük az FHB és a Rába - is erősödésnek indult, és önmagukhoz képest ezek is viszonylag erős forgalmat értek el.

A BUX az utóbbi napokban annak a sávnak a tetején mozgott, amelyből az elmúlt fél évben nem sikerült kimozdulnia, a mai zárásban azonban kitört erről a szintről. Szegner Balázs szerint a következő napok kérdése lesz, hogy a piac mozgása megerősíti-e ezt a kitörést, az erős forgalmat ugyanakkor biztatónak értékelte.

A pénteki kereskedés, és az eltelt hét legjobban teljesítő papírja az OTP volt. A szakértő úgy vélte, hogy a bankpapír árában - az OTP héten közölt, a várakozásokat felülmúló tavalyi eredményei mellett - elsősorban a régióval kapcsolatos erősödő bizalom tükröződik.

A Mol 750 forinttal, 4,21 százalékkal 18.550 forintra drágult, 4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP részvények ára 261 forinttal, 4,54 százalékkal 6.010 forintra nőtt, forgalmuk 24,8 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,42 százalékkal 713 forintra emelkedett, forgalma 1,8 milliárd forint volt.

A Richter papírok árfolyama 50 forinttal, 0,12 százalékkal 41.300 forintra erősödött, a részvények forgalma 988,7 millió forintot ért el.

Az Egis árfolyama 369,1 millió forintos forgalom mellett 560 forinttal, 2,92 százalékkal 19.760 forintra emelkedett.

A BUMIX 2.049,09 ponton zárt, ez 49,47 pontos, 2,47 százalékos emelkedés a mai záráshoz viszonyítva.

Tőzsdei árfolyamok

 
Kulcsszavak:  BÉT
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.36
-0.12
 
USD/HUF
219.46
-0.56
 
CHF/HUF
240.64
-0.24
 
EUR/USD
1.3273
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.42
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu