A görög parlament is zöld utat adott a megszorító csomagnak

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 5. 19:23
A görög parlament ma jóváhagyta a kormány által beterjesztett újabb, 4,8 milliárd eurós megszorító csomagtervet, amely egyebek között áfa-emeléssel, luxusadókkal és a közalkalmazotti juttatások lefaragásával igyekszik hozzájárulni az államháztartási hiány idei, 4 százalékpontos csökkentéséhez.

Az athéni utcákon a rendőrség ezalatt könnygázzal és gumilövedékekkel igyekezett szétoszlatni a megszorítások ellen tüntetőket, páran meg is sérültek, miután több mint 7 ezren tüntettek a parlament épülete előtt is. A fővárosban lezajlott több tiltakozó akció során kormányhivatalokat is támadtak a tüntetők.

A görög fővárosban éjszakáig nem közlekednek a buszok, a légiirányítók is négyórás sztrájkot tartottak, és sok közalkalmazott is beszüntette a munkát. A görög állami hírügynökség, az ANA 24 órás sztrájkot tartott.

Görögország két legnagyobb szakszervezete egyúttal országos sztrájkot hirdetett március 11-re is a súlyos pénzügyi válság miatt tervezett újabb megszorító intézkedések ellen. A magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY szakszervezet szövetség pénteken bejelentette, egynapos sztrájkot hirdetett jövő héten. Az állami ágazati dolgozókat összefogó ADEDY eredetileg néhány nappal később, március 16-ára tervezett sztrájkot.

Időközben a görög kormányfő Luxembourgban találkozott az Eurogroup elnökével, majd később Angela Merkel német kancellárral.

Jean-Claude Juncker szerint Athén továbbra sem vár pénzt európai partnereitől, csupán olyan nyilvános elkötelezettséget az euróövezeti országoktól, amely megnyugtatja a nemzetközi piacokat.

A német kancellár saját szavai szerint "érdekes és baráti" tárgyalásokat vár Papandreuval. A német sajtónak nyilatkozva, arra a kérdésre, hogy mit vár a német kancellárral való találkozótól, a görög kormányfő hangsúlyozta: olyan európai támogatást, amelynek segítségével ésszerű feltételekhez juthatunk hitelhez.

A német kancellárral folyatott tárgyalásokról kiszivárgott hírek szerint Merkel megerősítette, hogy Papandreu nem kért hitelt. Merkel egyúttal dicsérte a bátor megszorító-csomagot.

A görög kormány az idén összesen 16 milliárd eurós megtakarításra készül, mivel az uniónak tett ígéret szerint a tavalyi 12,7 százalékról 8,7 százalékra kell az idén leszorítani az államháztartási hiányt a 300 milliárd eurós adóssággal küzdő Görögországban.

Athén az idén már két sikeres eurókötvény-kibocsátással csapolta meg a hitelpiacokat, 8 és 5 milliárd euróval, de korábban azt sem zárták ki, hogy esetleg a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulnak segítségért.

 
 
article pic A drága euró rontotta a külkereskedelmi mérleget Tavaly decemberben a várakozásoknál alacsonyabb, 352 millió euró külkereskedelmi többlet keletkezett, szemben az egy évvel korábbi 413,6 millió euróval.
 
Tőzsde | BUX
 
0
0.00 %
 
MOL
20195
-0.37 %
 
MTELEKOM
534
-0.56 %
 
OTP
4135
1.10 %
 
RICHTER
38995
1.01 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.24
-0.24
 
USD/HUF
218.13
-1.89
 
CHF/HUF
239.85
-1.03
 
EUR/USD
1.3299
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.59
-3.06 %
 
Arany
1746.00
1.28 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu