A készpénzes vevőkben bízik az ingatlanpiac

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 8. 10:41
Minimálisan bővülő forgalomra számít az Otthon Centrum a magyar lakáspiacon 2010-ben, a tavalyi jelentősen visszaesés után - derül ki az ingatlantársaság Lakáspiaci Monitor jelentéséből.

Az Otthon Centrum szerint a lakáspiac tavaly érte el a mélypontot, míg 2010-ben mintegy 5 százalékos bővülés várható a szektorban. A cég előrejelzése szerint a lakásvásárlási hajlandóság 2010. II. félévétől indulhat erősödésnek. A lakásárakban csökkenő tendencia indult el 2009 második félévétől, ám 2010-ben már stagnálásra lehet számítani. A Budapesten használatba vett lakások száma a 2008-as 9.477-ről 10.385-re nőtt tavaly. A fővárosi emelkedés ellentétes az országos trendekkel, ám ezt az Otthon Centrum szerint idén akár 50 százalékos visszaesés is követheti.

A lakásépítésre kiadott új engedélyek száma minden megyében csökkent, bár nem azonos mértékben. Budapesten az országos átlagot valamivel meghaladóan, 38 százalékkal, s így a 2008-as 12.084-hez képest tavaly csak 7.537 engedélyt adtak ki. Fejér és Heves megyében az 50 százalékot is meghaladja a visszaesés, míg Bács-Kiskun megyében csak 8 százalékos volt a csökkenés - tájékoztatott az Otthon Centrum.

A visszaesés egyik fő oka, hogy az elmúlt másfél évben szigorodott a lakossági hitelezés, így tavaly júliusban megszűnt a támogatott forinthitel és a szocpol, míg az októberben új lakásokra bevezetett, támogatott forint hitel iránti kereslet, a magas önerő követelmény miatt minimális.

Az idén márciusban bevezetett kormányzati hitelszigorítások miatt, az alacsony jövedelműek, a nem bejelentett foglalkoztatottak és a kistelepülésen élők kiszorulnak a hitelfelvételből - hangsúlyozzák. Az Otthon Centrum arra számít, hogy idén kisebb területű és olcsóbb lakások iránt nő majd a kereslet, ám drasztikus visszaesésre nem számít a cég, mivel nagy számban vannak még jelen a készpénzes vásárlók.

Az idén tetőzhet az eladatlan lakáskészlet a budapesti újlakás-piacon, amely a cég becslései szerint elérheti a hétezret. Az illetékcsökkenés, a beruházói akciók és a várható áremelkedés miatt megugorhat a kereslet a már elkészült lakások iránt. A jelentés szerint egyre több fejlesztő áll elő a hitelfelvétel nehézségeit kiküszöbölő értékesítés-ösztönző módszerekkel, ilyen például az opciós vásárlást biztosító előszerződés.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19483
-1.22 %
 
MOL
19900
-1.46 %
 
MTELEKOM
533
-0.19 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38850
-0.37 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.60
-0.88
 
USD/HUF
218.24
-1.78
 
CHF/HUF
239.93
-0.95
 
EUR/USD
1.3300
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.02
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu