BKV-Hagyó-ügy - A rendőrség hallgat

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 8. 14:48

A rendőrség továbbra sem kívánja kommentálni Balogh Zsolt, a BKV volt megbízott vezérigazgatójának a sajtóban megjelent nyilatkozatait - mondta Tafferner Éva, a BRFK szóvivője. Tafferner Éva megerősítette a rendőrség szombati közleményében foglaltakat, miszerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság eddig is és ezután is a hatályos bűntető eljárásjog szabályai szerint folytatja a nyomozást a Budapesti Közlekedési Vállalattal összefüggésben.

A Magyar Nemzet szombati számában Balogh Zsolt, a BKV Zrt. volt megbízott vezérigazgatója többi között arról számolt be, hogy nagyságrendileg mintegy hetvenmillió forint jutott Hagyó Miklóshoz rajta keresztül, és hogy azóta tudja: 15 millió forint fér el egy Nokia-dobozban, mert egyszer abban adta át az összeget.

Vasárnap a Hír Televízió Kontraszt című műsorában már arról beszélt a közlekedési vállalat volt megbízott vezérigazgatója, hogy szerinte párthoz vagy pártokhoz kerülhetett a BKV-tól Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez juttatott pénzből. Szólt arról is, hogy abból a 70 millió forintból, amely a tudtával, rajta keresztül Hagyó Miklóshoz került, 40 millió forint a szentendrei HÉV utastájékoztató rendszerének többletkifizetéseiből származik. A fennmaradó 30 millió forintból 15 milliót személyesen adott át Hagyónak Lelovics Ottó kommunikációs szakember irodájában. A másik 15 milliót egy olyan informatikai cégen keresztül juttatta el, amely korábban szerződésben állt a BKV-val. 

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19365
-1.82 %
 
MOL
19750
-2.20 %
 
MTELEKOM
531
-0.56 %
 
OTP
4016
-2.88 %
 
RICHTER
38870
-0.32 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.20
-0.28
 
USD/HUF
219.06
-0.96
 
CHF/HUF
240.55
-0.33
 
EUR/USD
1.3285
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.90
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu