Álláslesen az állásügynökök
Gazdasági Rádió, 2010. március 8. 14:22Ez a hármas cél a munkaerő-piaci szereplők megismerése, újabb üres álláshelyek feltárása, a munkaadók tájékoztatásán keresztül a szervezet imagének javítása és munkaerő-piaci részesedésének fokozása.
Az alprojekt célja olyan mobil állásügynökök munkába állítása, akik bekapcsolódva az állami munkaügyi szervezet tevékenységi rendszerébe megfelelő információval és megfelelő technikai háttérrel rendelkeznek ahhoz, hogy a munkaerő-piaci igények és lehetőségek összehangolásában aktívan részt vegyenek, legfontosabb feladatuk az üres álláshelyek feltárása.

A munkáltatói kapcsolattartás évek óta az üres álláshelyek felkutatására és a munkavállalói kereslet megismerésére szorítkozott, amit humánerő kapacitás hiányában inkább a munkaadók kezdeményeztek.
Az állásügynök munkatársaink törekednek arra, hogy minél több munkaadó ismerje meg és céltudatosan használja fel a kapott munkaerő-piaci információkat, és a munkáltatók a jogszabályok által meghatározott munkaerő-igénybejelentésen túl, javítsák a foglalkoztatás mennyiségi és minőségi mutatóit. A munkáltatói kapcsolattartás eredményeképpen az állásügynökök erősítik a munkaügyi szervezet társadalmi és munkaerő-piaci pozícióját.
Az állásügynökök feladata
A gazdasági válság hátrányos következményeinek enyhítése, csak úgy valósulhat meg, ha a munkaerő-kereslet és - kínálat rövid idő alatt, alacsony ráfordítás mellett magas színvonalon nyújtott szolgáltatásaink segítségével megtalálják egymást. Ehhez bővítenünk kell a munkaadók ismereteit az állami foglalkoztatási szolgálat működéséről, szerepéről, szolgáltatásairól. Szélesíteni kell a közvetítő ügyintézők információit a foglalkoztatás körülményeiről és lehetőségéről, egyes munkaadók egyéni elvárásait ahhoz, hogy a sikeres közvetítések minél magasabb számban és színvonalon valósuljanak meg.
A jelenlegi gazdasági helyzetben a piac állandóan megújuló igényeket, rugalmasságot fogalmaz meg, és gyors reagálást, adekvát, azonnali választ vár a foglalkoztatási nehézségekre a munkaügyi szervezettől. E feladat sikeres megoldása érdekében folyamatosan biztosítani kell a naprakész munkaerő-piaci információk impulzív áramlását. A feladatok számának növekedésével a munkaerő-piaci információk közvetítésére egyre nagyobb létszámú speciális team foglalkoztatása vált szükségessé.
Az Állásügynök-pilot költségvetése
Az Állásügynök-pilot tervezett költségvetése 100 447 240 Ft. Ez az összeg 14 fő, minden - régióban kettő - állásügynök köztisztviselőként történő foglalkoztatását teszi lehetővé. A projekt költségvetéséből elkülönítésre került 8 736 000 Ft útiköltség, hiszen az állásügynökök munkájára a mobilitás, a folyamatos utazás jellemző, saját személygépkocsijukkal keresik fel személyesen a munkáltatókat.
Az Állásügynök-pilot megvalósítása
Az alprojekt tervezete 2008. év első félévében készült. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség és a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal a program megvalósítására kötött szerződése 2009. május 8-án lépett hatályba. Az állásügynökök felvétele és felkészítése 2009. november és december hónapjaiban valósultak meg. Gyakorlati tapasztalatukat a munkaügyi központok kirendeltségein szerezték meg. Annak ellenére, hogy a tervezés időszakában a gazdasági recesszió még nem volt figyelembe vehető, a projekt munkatársai vállalják, hogy az eredeti célkitűzésnek megfelelően 2010. évben legalább 3360 új üres álláshelyet tárnak fel, amelyekkel jelentős számú üres álláshely jelenik meg az ÁFSZ rendszerében.
A program ideje alatt az állásügynökök több olyan munkáltatót keresnek meg, akik jelenleg, vagy a közeljövőben létszámbővítést, vagy csak munkahelymegőrzést terveznek, de az ismeretterjesztő tevékenység, a személyes kapcsolatrendszer eredményeként a munkaadók magatartása szabálykövetőbbé válik. A munkáltatók munkaügyi és foglalkoztatási ismeretei alaposabbak és pontosabbak lesznek, ezáltal döntéseik hosszú távon megalapozottabbak és sikeresebbek lehetnek.
Friss híreink
- Megdőlhet a mínusz 27 fok
- Csökkenő forgalom mellett nagyobb profit az Egis-nél
- Eurobürokraták magasabb fizetéssel, mint a brit kormányfő
- Már csak a francia elnökválasztást várják a görög csőddel
- Egy-két évvel kitolnák a görög magánhitelezők kifizetését
- Interaktív Fidesz-frakció: a képviselők kérdezik Orbánt
- Nem csak a Nokia gyengélkedik
- Budapest elveszítette a tranzit légiforgalmat
- Nem folyna át Görögországon a megsegítésére összeadott pénz
- A kínai beszállítókért megy el a Nokia
- Szmogriadó újabb településeken
- Eddig a GDP több mint 3%-át adta a Nokia
- Az OTP rövid távon spekulatív, a Telekom gyűjtögetőknek való
- Egyelőre a fiatal felnőtteket támadja az influenza
- Dunai vízerőművet veszélyeztet a jég
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





