Eszméletlen célárfolyamot jósolnak az OTP-nek

Gazdasági Rádió, 2010. március 8. 17:28
A Concorde Értékpapír Zrt. elemzője elnyújtott, lassú élénkülésre számít, ezért egyelőre OTP-kötvényeket ajánl vételre a befektetőknek.

Még nem érdemes OTP részvényt venni, az árfolyam hosszabb távon is az 5000 forintos szint alatt maradhat a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint.

Bár az amerikai JP Morgan elképesztően magas, 8 ezer forintos célárfolyamot jósolt az OTP részvények esetében, Gyurcsik Attila szerint ez csak villámgyors gazdasági kilábalás esetén teljesülhet.

OTP

Az elemzői előrejelzések közötti eltéréseket a világgazdaság megítélésében látható különbségek okozzák, tehát az OTP eredményessége nagyban függ attól, hogy a válság utáni kilábalás mennyire lesz erős.

A befektetők kezdenek beárazni egy gyors kilábalást a gazdasági válságból, ezt sugallja az is, hogy jelenleg az OTP részvények ára 6.010 forint.

Gyurcsik Attilát, a Concorde elemzőjét Tóth Linda kérdezte:

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
218.91
-1.11
 
CHF/HUF
240.53
-0.35
 
EUR/USD
1.3290
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.25
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu