Kamatemelésre készül a FED?

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 8. 19:00
Az amerikai jegybank 25-50 bázispontú kamatemelést hajt végre hat hónapon belül vezető amerikai közgazdászok szerint.

Az erről szóló felmérést hétfőn hozták nyilvánosságra. Az Országos Üzleti Közgazdász Szövetségének féléves felmérése alapján a megkérdezettek többsége szerint a Fed jelenlegi nulla százalékhoz közeli kamatszintje elfogadható.

Növekvő számban vélik ugyanakkor úgy, hogy a bank jelenlegi kamata túlságosan élénkítő hatású - derül ki a szövetség 203 tagjának a megkérdezése alapján. Lynn Reaser, a NEBE elnöke azt mondta, hogy a többség szerint a következő hónapokban kamatemelés lesz, amire szükség van.

FED

A makroadatok már azt jelzik, hogy élénkül a gazdaság, és a jegybank kamatalakítói közöl néhányan úgy vélik, a banknak el kell kezdenie felkészíteni a piacokat a szigorításra. A Fed legutóbb azt közölte, hogy a továbbra is magas munkanélküliség és az alacsony infláció alapján egyelőre marad az alacsony kamat.

Ben Bernanke Fed-elnök évente kétszer esedékes törvényhozási beszámolójában, február 24-én kifejtette: várakozása szerint a gazdasági felépülés tartós lesz, a mérsékelt növekedés azonban csak lassan lesz képes lefaragni a 10 százalékhoz közeli munkanélküliséget.

A Fed első embere még csak utalást sem tett arra, hogy mikorra tervezi a kamatemelést. Úgy fogalmazott, hogy a kamatlábnak továbbra is kivételesen alacsonynak, zéró közelinek kell maradnia, amíg a gazdaság növekedése ki nem teljesedik. "A gazdaságnak még szüksége van a segítségünkre" - fogalmazott. A Fed kamatalakító Nyíltpiaci Bizottsága legközelebb március 16-án ülésezik.

 
 
article pic Javuló esély az idei recesszió elkerülésére Habár az ipari termelés decemberi adatai lassulást mutatnak, a tavaly nyáron-ősszel tapasztalt megtorpanáshoz képest a jelenlegi adatok mindenképpen optimistább képet mutatnak, hiszen továbbra is növekedésről beszélhetünk.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19866
1.07 %
 
MOL
20350
0.39 %
 
MTELEKOM
542
0.93 %
 
OTP
4143
1.30 %
 
RICHTER
39320
1.85 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
288.90
-0.80
 
USD/HUF
217.52
-1.02
 
CHF/HUF
238.68
-1.06
 
EUR/USD
1.3278
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
116.61
-3.06 %
 
Arany
1724.00
0.29 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 08.
szerda,
18:05
 
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu