Elbocsátásokat tervez az erdélyi autópályát építő Bechtel
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 9. 11:34Több mint 1.900 alkalmazottjától válna meg áprilistól a Bechtel cég, mely a felmondási dokumentumokat tegnap elküldte a Kolozs megyei munkaügyi hivatalnak. A hivatal munkaügyi igazgatója, Daniel Don szerint a cég törvényellenesen járt el, amiért előzetesen nem egyeztetett a szakszervezetekkel. Az igazgató azt feltételezi, hogy az intézkedéssel a Bechtel csupán nyomást kíván gyakorolni a román államra, hogy megsürgesse hátralékainak törlesztését - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
Emil Boc miniszterelnök tegnap tárgyalt a Bechtel vezetőségével, majd azt közölte, hogy áprilisban megállapodást ír alá a román kormány és a vállalat az erdélyi autópálya munkálatainak folytatásáról és rendezi az amerikai építő felé adósságai következő részletét.
A tervezett megállapodást szerint a jelenleg 42 kilométeres autópálya 2010-ben 20 kilométeres szakasszal bővül, a cég pedig megtartja az alkalmazottai háromnegyedét.
Egy hónapja az amerikai óriáscég kilátásba helyezte, hogy felmond összes alkalmazottjának, mivel a román Országos Út- és Autópálya-ügynökség (CNADNR) nem fizette ki a céggel szembeni 214 millió eurós tartozását, azaz az erdélyi autópályán végzett munkálatok költségeit.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





