Az izlandi "nem" még nem kezdte ki a hitelminősítők türelmét
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 9. 12:09Németh Dávid, az ING Bank vezető elemzője szerint Izlandnak és az Európai Uniónak is érdekében áll a megegyezés mielőbbi lezárása, erre viszont a tavaszi brit és holland választások miatt egyre kevesebb esély van. Ez egyben Izland további hitelfelvételi lehetőségeit is erősen korlátozza.
Az izlandiaktól azt a pénzt szeretné most visszakapni a brit, illetve holland kormány, amit a saját állampolgáraiknak a kártalanítására költöttek egy izlandi bank csődje után. 2009 végén az izlandi kormány el is fogadott egy törvényt, ami biztosított volna a visszafizetéseket, az izlandi lakosok azonban úgy gondolták, hogy ez túlzott terhet róna a rájuk, ezért népszavazást kezdeményeztek.

A rádiónknak nyilatkozó szakértő elmondta, hogy Izland nagyon jól teljesítő ország volt a válság előtt; világ szinten is az egy főre jutó GDP szerint a legfejlettebbek közé tartoztak. Arra azonban nem számított senki, hogy fizetésképtelenné válik majd egy bank. Ebből adódóan majdnem, hogy csődbe ment az ország, így a költségvetést is helyre kellett tenni.
Az izlandi kormány azonban egyből hangsúlyozta, hogy a népszavazás eredménye nem azt jelenti, hogy ne akarnák kártéríteni a partnereiket. A nehézség azonban az, hogyha nem jutnak dűlőre ezekkel az országokkal, leghamarabb jövőre lehet egyezség. Ez pedig megakaszthatja az izlandi uniós csatlakozási tárgyalások lezárást.
Az érdekes azonban az, hogy az izlandiak többsége nem is akart csatlakozni az Európai Unióhoz. Sok esetben a halászati regulációk merültek fel problémaként. A válság ugyanakkor ráirányította a figyelmet az ország sérülékenységére. Az EU-nak azért érné meg az izlandiak felvétele, mert mégis egy nagyon gazdag országról van szó.
Az ING Bank vezető elemzője szerint nagy kérdés lesz, hogy a nagy hitelminősítők, hogyan reagálnak a referendum eredményére. Idén azonban még el tud lavírozni az ország, hiszen a nagy kötvénylejáratok csak 2011-ben lesznek.
Németh Dáviddal, az ING Bank vezető elemzőjével Faddi Anna készített interjút.
A beszélgetés hossza: 4 perc 56 másodperc
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





