A low-cost előretörése jellemzi a fogyasztói magatartást
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 9. 12:49A változás főbb jellemzői a környezetbarát, a bio, a méltányos és a használt termékek növekvő arányú fogyasztása, valamint a low-cost (alacsony árú termékek) előretörése - mondta az MTI-nek Balog Gábor, a Magyar Cetelem Bank marketingosztály vezetője. Ezzel a korábban fel nem használt termékek is hasznosulnak - tette hozzá.
Az európai fogyasztó számára ugyanis "a válság előtt és a válság után" két külön korszakot jelent - hívta fel a figyelmet az osztályvezető. A kutatás szerint
2010-ben nem kevesebbet fogyasztunk majd mint eddig, hanem mást, illetve másképp.
A Cetelem Magyarországon 2005 óta évente publikált tanulmánya két részből áll, a kérdőíves Európai barométer kutatásból és az Európai piacok elemzésből - mondta Lendvai János, a Magyar Cetelem Bank Zrt. igazgatóságának elnöke az elemzés bemutatóján.
Az Európai barométer kutatás a fogyasztók óvatos bizakodását mutatja: a 2009-es mélypontot jelentő 4,2-es értékről (1-től 10-ig terjedő skálán) 2010-re 4,5-re emelkedő általános közérzetet jelez. A vizsgált országok körében egyébként Magyarország az egyetlen, ahol - a visszafogott növekedés ellenére - ez az "osztályzat nem éri el a 3 pontot". Ezzel a pesszimizmussal sikerült leköröznünk a nálunk eddig mindig optimistább portugálokat is - mondta Lendvai János.
A kutatásban vizsgált 12 ország átlagát tekintve ugyanakkor a mérleg nyelve továbbra is a fogyasztás felé billen a közép-európai országoknak köszönhetően. Ebben pedig - az elmúlt évekhez hasonlóan - különösen nagy szerepe van Magyarországnak, a fogyasztási szándék ugyanis még mindig itt haladja meg a legnagyobb mértékben a megtakarításra irányuló terveket.
A csaknem 8 ezer európai megkérdezett 40 százaléka már racionalizálta lakásában az energiafelhasználást, 63 százalék pedig azoknak az aránya, akik gyakran vásárolnak újrahasznosított papírból készült termékeket. Bioterméket a megkérdezettek 38 százaléka vásárol, 10 százalékuk pedig tudatosan választja a fair trade termékeket. Az európai fogyasztók továbbá az alacsonyabb ár érdekében hajlandóak lemondani több a termékekkel kapcsolatos szolgáltatási körülményről, (a minőségből nem engedve) 81 százalékuk például egyszerűbb termékcsomagolással is kiegyezne, de meghatározó trend a másodkézből származó termékek forgalmának növekedése is.
A Cetelem Európai piacok elemzése szerint a vizsgált országokban a legnagyobb visszaesést mutató területek: a bútor (átlagosan 7,3 százalék), a szórakoztató elektronikai (6,4 százalék) és az informatikai (8,2 százalék) cikkek piaca. Magyarországon a csökkenés nagyobb mértékű az európai átlagnál, ez alól kivételt csak a sport- és barkácsáruk piaca jelent. A legszembetűnőbb eltérés az új autóknál volt: az európai 6,5 százalékos növekedéssel szemben (mely több országban a roncsprémium hatása) a magyar piac 62 százalékos visszaesést könyvelhetett el tavaly 2008-hoz képest.
Lendvai János, a Cetelem igazgatóságának elnöke az MTI érdeklődésére elmondta, hogy a válság hatása tavaly a céget sem kerülte el. A hitelkihelyezések 25-30 százalékkal visszaestek 2009-ben az előző évhez képest - mérséklődött az eredmény is - az idén azonban már kismértékű növekedésre számítanak. A hitelkihelyezések várható növekedése következtében eredményüket előreláthatóan sikerül majd szinten tartani 2010-ben az előző évhez viszonyítva.
Friss híreink
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





