Kelet-Európa látképe a válság közepette

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 9. 14:56
Kelet-Európában már "látszik a fény az alagút végén", és a térség egészében idén ismét gazdasági növekedés lesz.

Ez hangzott el a Fitch Ratings kedden Londonban rendezett éves helyzetértékelő konferenciáján. A cég szakértői szerint a görögországi fejlemények várhatóan nem okoznak érdemi késést az euróövezet bővítésében az eddig valószínűsített menetrendhez képest.

Edward Parker, a legnagyobb európai hitelminősítő térségi szuverén besorolásokért felelős igazgatója a feltörekvő Európáról tartott előadásában arra emlékeztetett, hogy egy évvel ezelőtt a Kelet-Európával kapcsolatban emlegetett kockázatok közé tartozott a pénzügyi szektorok rendszerszintű válsága, az árfolyamrendszerek összeomlása és a szuverén adósságtörlesztés széleskörű leállása. Mára ezek a félelmek nagyrészt elenyésztek, és "a kontinens más térségei kerültek reflektorfénybe" - tette hozzá, utalva a kelet-európainál sok esetben rosszabb nyugat-európai adósságmutatókra.

Fény az alagút végén

Parker szerint a helyzet változását a feltörekvő európai adósok besorolásának stabilizálódása is tükrözi. A Fitch Ratings 2008 második felében összesen 12, 2009 első felében összesen öt fokozatnyi szuverén adósosztályzati visszaminősítést hajtott végre Kelet-Európában. A cég a tavalyi év második felében azonban már csak két fokozattal rontotta a térségi államadósok adóskockázati besorolásait, és ezt két fokozatnyi felminősítés ellenételezte - mondta a Fitch besorolási igazgatója.

Mindeközben az osztályzati kilátások egyenlege is javult: 2009 közepe óta a Fitch hat kelet-európai és egykori szovjet térségi szuverén adós - Oroszország, Grúzia, Kazahsztán, Észtország, Litvánia és Románia - besorolásainak kilátását javította vissza leminősítés lehetőségére utaló negatívról stabilra. Az osztályzati kilátások teljes mérlege azonban változatlanul negatív, vagyis még több a negatív kilátású térségi adósosztályzat, mint a stabil vagy pozitív, ami jelzi, hogy a Fitch Ratings továbbra is lát rövid távú, lefelé ható kockázatokat a térség számos országában - mondta Parker.

A változatlanul negatív kilátáson tartott országok között van Magyarország, amelyet a Fitch Ratings közepes befektetői "BBB" adósosztályzattal listáz. Egy másik nagy nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's azonban már tavaly visszajavította negatívról stabilra a nála "BBB mínusz" szintű magyar kilátását, a magyar kormány költségvetési konszolidációs erőfeszítéseinek eredményeire hivatkozva.

A keddi londoni Fitch-konferencián Parker kiemelte a térség külső fizetési pozíciójának "rendkívül figyelemreméltó" javulását. A példák között említette Lettországot, ahol a hitelminősítő becslései szerint a hazai össztermék arányában mért folyómérleg-egyenleg a 2007-ben mért 23 százalékos hiány után tavaly már 9 százalékos többlettel zárt. Ennek a kiigazítási folyamatnak azonban a nagyon meredek recesszió volt az ára.

A Fitch becslése szerint Kelet-Európa gazdasági teljesítménye tavaly átlagosan 6 százalékkal zuhant, miközben a többi feltörekvő térségé összességében növekedett. Az idén azonban várhatóan valamivel 3 százalék feletti ütemben növekszik a kelet-európai GDP is, jóllehet ennek egy részét bázishatások adják, és a Fitch Ratings nem számít arra, hogy a térségi növekedés üteme belátható időn belül visszatér a pénzügyi válság előtti időszakban mért szintekre - mondta Parker.

A görög pénzügyi válság kelet-európai járványveszélyét mérsékeltnek nevezte, kijelentette ugyanakkor: megvan a kockázata annak, hogy az euróövezeti döntéshozók a görög fejlemények miatt "kissé konzervatívabbá válnak" az euróövezeti tagjelölt országok által végrehajtott kiigazítások fenntarthatóságának megítélésében. A Fitch Ratings alapeseti várakozása azonban továbbra is az, hogy ha valamely tagjelölt ország teljesíti a maastrichti csatlakozási feltételeket, azt fel is veszik az euróövezetbe - mondta Parker. Hozzátette: a cég arra számít, hogy Észtország jövőre a valutaunió tagja lesz.

Arra a kérdésére, hogy a hitelminősítő mindezzel együtt milyen esélyt ad egy jelentősebb késedelemnek az euróövezeti bővítésben a görög helyzet valamely kedvezőtlen fordulata esetén, Parker azt mondta: a Fitch Ratings a jövőre várt észt csatlakozás után - a többi tagjelölt ország költségvetési helyzete alapján - mindenképpen számít egy hosszabb bővítési szünetre, és 2014 előtt nem valószínűsíti újabb országok felvételét a valutaunióba. Hozzátette ugyanakkor: az észt felvételi kérelem néhány hónapon belül esedékes elbírálásának eredménye kulcsfontosságú lesz az uniós hatóságok hozzáállásának megítélésében. Ha Észtország felvétele késne, az a térség egésze szempontjából negatív jelzés lenne - mondta a Fitch Ratings feltörekvő európai besorolásokért felelős igazgatója Edward Parker.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19425
-1.52 %
 
MOL
19800
-1.96 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4046
-2.15 %
 
RICHTER
38940
-0.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.88
0.40
 
USD/HUF
220.47
0.45
 
CHF/HUF
241.29
0.41
 
EUR/USD
1.3252
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.73
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu