Új adókat vetne ki az osztrák kormány

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 9. 19:28

A kiadáscsökkentés mellett új adók bevezetésével szándékozik rendbe tenni a költségvetést az osztrák kormány - jelentették be kedden Bécsben. Az egyelőre csak körvonalazódó osztrák szanálási tervek szerint a kiadáscsökkentés 60, a bevételnövekedés 40 százalékban járulna hozzá a hiány mérsékléséhez. Az 1,7 milliárd eurónyi új bevétel mellett a szövetségi kormány 1,7 milliárdos kiadáscsökkentést tervez, emellett 800 millió eurós takarékoskodást vár el a tartományoktól és az önkormányzatoktól 2011-ben.

Adóemeléseket és a lakosság széles tömegeit érintő új adókat nem terveznek. Mindez "kemény lesz" a lakosságra nézve - mondta mégis Werber Faymann kancellár. Néhány nappal korábban egy interjúban úgy fogalmazott: "nem drámai helyzetről, hanem felelős magatartásról" van szó.

A szociáldemokrata-konzervatív koalíció még tavaly ősszel is ellenállt az adóemelés, illetve az új adók bevezetése gondolatának. Időközben azonban az Osztrák Szociáldemokrata Párt balszárnya, majd az utóbbi hetekben Werner Faymann kancellár is egyre határozottabban lépett fel a központi bevételek növelése mellett. Egy úgynevezett banki szolidaritási adó bevezetéséről már február végén megállapodott a koalíció, de az adóbevételek további növelését Josef Pröll néppárti alkancellár egészen a hét végéig elutasította.

A tervezett 1,7 milliárdos bevételből 500 milliót tenne ki az - egyelőre csak elvi alapon elfogadott - banki adó. További bevételi forrásokról még nem döntöttek. Az SPÖ korábban megszellőztetett elképzelései között szerepelt például az árfolyamnyereség-adó kiterjesztése és az ÖVP részéről is támogatott pénzügyi tranzakciós adó.

A kiadási oldalt illetően határozottabb elképzelésekkel rendelkezik a kormány. A legnagyobb mértékben, 3,5 százalékkal a költségvetés gazdasági, infrastrukturális és környezetvédelmi fejezete zsugorodik. Ehhez a fejezethez tartoznak egyebek között a vállalkozói és az agrártámogatások is. A nagyvonalakban még januárban elfogadott, az őszig tovább finomítandó hároméves költségvetési keretterv összesen 5,8 milliárd eurós megszorítással számol.

A kormány idén 4,7 százalékos költségvetési hiányt vár, jövőre 4 százalékra szorítanák le a deficitet, és 2013-ra csökkenne az euróövezetben előírt három százalék alá, 2,7 százalékosra. A januárban rögzített általános alapelvek között szerepelt például, hogy a konszolidációnak elsősorban kiadáscsökkentésekből kell származnia, de a foglalkoztatási, szociális szempontok és az igazságos újraelosztás elveinek figyelembe vétele mellett.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19472
-1.28 %
 
MOL
19870
-1.61 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4061
-1.79 %
 
RICHTER
38860
-0.35 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.62
-0.86
 
USD/HUF
218.79
-1.23
 
CHF/HUF
239.89
-0.99
 
EUR/USD
1.3277
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.26
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu