Terítékre kerül szerdán a főváros költségvetése
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 9. 18:46Az 539 milliárd forintos büdzsét az előterjesztő főpolgármester-helyettes visszafogottnak és fejlesztésközpontúnak mondta. Kérdéses, hogy az ellenzéki többségű testület támogatja-e majd az előterjesztést. Ikvai-Szabó Imre (SZDSZ) a tervezettel kapcsolatban néhány nappal korábban azt mondta, a központi források csökkentése miatt a főváros lényegesen kevesebb pénzből gazdálkodhat az idén, mint 2009-ben, ez azt is jelenti, hogy a közszolgáltatások színvonala csökkenhet.
A városvezető közölte: szinte valamennyi területen kevesebb pénzből és alacsonyabb normatívákkal kell majd gazdálkodniuk az intézményeknek, a büdzsé legnagyobb vesztese pedig a közoktatási ágazat lehet. Elmondta, hogy a büdzsé tervezésénél nagyon nehéz helyzetben van a főváros, mert ahol lehetett, már a korábbi években "elmentek a falig"; amit lehetett, a takarékosság érdekében ésszerűsítettek, összevontak vagy megszüntettek.
Ikvai-Szabó Imre elmondta azt is: tisztában van azzal, hogy a költségvetés támogatása vagy elutasítása politikai döntés, ám ennek ellenére bízik abban, hogy a büdzsét megszavazza majd az ellenzéki többségű testület. Utalt arra, hogy a várost vezető liberálisok kisebbségből irányítják a várost, mióta a szocialisták felmondták a koalíciót. A büdzsé elfogadása bizonytalan a korábban koalícióban lévő szocialista és szabad demokrata képviselők között elmérgesedett viszony, az újabb BKV-botrányok, és az ezekhez kapcsolódó politikai felelősség miatt.
A kétnapos ülésen nem csak a költségvetésről, hanem a budapesti kerékpáros-közlekedési koncepcióról, a biciklihálózat fejlesztéséről, a Katona József és a Radnóti Miklós Színház igazgatói álláshelyének pályázatáról is dönthetnek a képviselők. A közgyűlés elé terjesztik a 4-es metró projekt 2009 utolsó negyedévéről készült tájékoztatót is.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





