A költségvetési tartalékból 500 milliót tesz a kormány a krízisalapba
Gazdasági Rádió, 2010. március 9. 17:40Ezt Szollár Domokos kormányszóvivő jelentette be sajtótájékoztatón. Eddig 4,6 milliárd forint gyűlt össze az alapban és 106 ezer családon tudtak segíteni. Az intézkedés azért fontos, mert április 30-ig fut ki a krízisalap, és lassan elfogy az eddig rendelkezésre álló forrás - magyarázta a kormányszóvívő.
Az albérletfizetési támogatási rendszert nem a kormány működteti, hanem két, hajléktalanokkal foglalkozó közalapítvány. Számítások szerint 800-850 család részesülhet albérlet-támogatásban, és ennek köszönhetően akár egy évig is tudják ebből fedezni az albérlet költségeit.

A kríziskezelő program egyébként egymilliárd forinttal indult, ezt a kormány tette az alapba még tavaly. Hét gazdasági társaság, köztük négy áramszolgáltató több mint három milliárd forintot fizetett be a kríziskezelő programba 2009 első félévében. A PSZÁF is 500 millió forintot fizetett be ebbe kasszába, de fizettek bele még magánszemélyek és több kormánytag is.
Szollár Domokossal László Veronika beszélgetett:
Friss híreink
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





