Kiderült, mi okozta a permi tűzvészt - Megnevezték a bűnösöket
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 9. 22:24A 155 ember életét kioltó permi tűzvészt az előírások megsértésével végrehajtott átalakítás és az azóta végzett renoválások okozták - erre a következtetésre jutott a tavaly december 5-én történt katasztrófa okainak vizsgálatára létrehozott bizottság, amely kedden tette közzé jelentését.
A Sánta ló elnevezésű szórakozóhely tűzvédelmi előírásokat figyelmen kívül hagyó átalakítását 2003-2004-ben végezték el, engedély nélkül. Ekkor a helyiség alapterületét közel kétszeresére növelték, befalazva a menekülési útvonalat jelentő hatalmas ablakokat, egyetlen vészkijáratot hagyva, s az addig 50 férőhely helyett mintegy 300 fő befogadására rendezték be.
A jelentés megnevezi a bűnösöket is: elsősorban a helyiség bérlőjét, aki az átalakítást végeztette, és a bérbeadót, amely nem ellenőrizte a tulajdonában lévő helyiséget, továbbá több hivatalos szervet.
Az elmúlt évtizedek legnagyobb oroszországi tűzvészében, a permi Sánta ló szórakozóhelyen, 155 ember vesztette életét, 11 személy máig kórházi ápolásra szorul. A tragédia kapcsán a helyszínre siető politikusok megdöbbenve észlelték, hogy a Moszkvától mintegy 1200 kilométerre keletre, az Ural lábánál elterülő, 1,2 millió lakosú város, sőt, az egész terület mentőszolgálatai és kórházai nem rendelkeznek megfelelő felszereléssel és gyógyszerekkel egy nagyobb katasztrófa sérültjeinek ellátására.
A sérültek többségét Moszkvába és más nagyobb városokba szállították, az egész országban gyakorlatilag betiltották a tűzijátékokat, és szigorú tűzrendészeti vizsgálatokat kezdtek, amelyek nyomán több ezer szórakozóhelyet bezártak átmenetileg, vagy végleg. Ennek ellenére keddre virradó éjszaka Moszkvában kiégett az Opera elnevezésű éjszakai klub, amelyet korábban többször is bezártak a tűzrendészeti előírások megsértése miatt.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





