Közel felére csökkent az Axel Springer profitja
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 10. 10:50Az adózott eredmény 303 millió euróra mérséklődött az egy évvel korábbi 560 millióról. A társaság szerdai közlése szerint a bevételek 4,3 százalékkal 2,61 milliárd euróra zsugorodtak, de egyik legfontosabb piacán, Közép-Kelet-Európában nagyobb volt a visszaesés, mint Németországban, ahol a csoport lapjai viszonylag jól szerepeltek a válság ellenére.
Az EBITDA ((kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredmény) 31 százalékkal 333,7 millió euróra mérséklődött. A társaság vezetése arra számít, hogy az idén 10 százalékkal növekszik az EBITDA 2009-hez képest a költségcsökkentési program folytatásának eredményeképpen, a bevételeket nagyjából a tavalyi szinte várják. A csoport forgalmának egyötödét adó digitális média üzletág bevétele 4,7 százalékkal nőtt. A vezetés részvényenként 4,40 euró osztalék kifizetésére tett javaslatot, ez ugyanannyi, mint 2008-ban.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
péntek,
18:05
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke Korábbi adásaink





