Második félévtől már bővülhet a magyar gazdaság

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 10. 12:22
Az idei második félévtől éves összehasonlításban már bővülhet a magyar gazdaság, 2010 egészére azonban a gazdasági teljesítmény stagnálása várható - vélekedtek szerdán az MTI által megkérdezett elemzők.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 2009-ben 6,3 százalékkal volt alacsonyabb az előző évinél. A tavalyi utolsó negyedévben 4 százalékkal, a naptárhatás kiszűrésével 4,1 százalékkal csökkent a GDP az előző év azonos időszakához képest. A gazdaság teljesítménye - összehasonlító árakon számolt adatokból ítélve - a 2004-es szintre esett vissza tavaly, a GDP 2004 negyedik negyedévében volt utoljára kisebb mint a múlt év végén, az éves GDP sem volt 2004 óta alacsonyabb.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash Brókerház Zrt. elemzője elmondta, hogy a mezőgazdaság teljesítményének nagyon magas, 15,5 százalékos visszaesése elsősorban az erős bázisnak köszönhető. Az ipar visszaesésére is lehetett következtetni a korábban publikált ipari termelési adatokból, a már közzétett januári adatokból azonban már javulás látszik az idei első negyedévben - jegyezte meg az elemző.

A szolgáltatási szektor teljesítménye Réczey Zoltán szerint viszonylag jónak mondható, ugyanakkor a beruházások nagymértékű visszaesését aggasztónak nevezte, és hangsúlyozta, hogy azok bővülése nélkül nincs tartós kilábalás. A beruházások visszaesését némiképp ellensúlyozta, és a GDP visszaesését mérsékelte, hogy a külkereskedelmi mérleg kedvezően alakult.

Felhasználási oldalon ezenkívül a háztartások fogyasztásában is enyhe javulás várható. A szakember szerint az európai uniós átlaghoz képest gyengébb, 6,3 százalékkal zsugorodó GDP annak is köszönhető, hogy Magyarországon a gazdaságélénkítő lépések helyett a költségvetési egyensúly megőrzése került a gazdaságpolitika középpontjába. A második félévben éves alapon már kismértékben nőhet a GDP, de az év egészére stagnálás várható, amely még annak is függvénye, hogy globális szinten egyértelműen elindul-e a kilábalás - vélekedett Réczey Zoltán.

Barta György, a CIB Bank makroelemzője is arra számít, hogy az év közepétől lassú fellendülés indulhat, de az év egészében szerinte is stagnálás várható. Hangsúlyozta: sok függ attól, hogy a következő magyar kormány milyen gazdaságpolitikát céloz meg, ám bizonyos értelemben ők is "fiskális béklyóban" lesznek. Barta György szerint egy, a piaci körülmények által alátámasztott további jegybanki kamatcsökkentés is támogathatná a növekedést.

Az elemző szerint továbbra is az export maradhat a gazdaság húzóereje a következő hónapokban. Hozzáfűzte ugyanakkor: az erős nettó export nem feltétlenül pozitívum, mivel az elsősorban az import visszaesésének köszönhető, mivel a belső kereslet továbbra is nagyon gyenge.

Az Equilor elemzői szerint az európai uniós átlagnál nagyobb mértékű magyar recessziót a külkereskedelmi aktivitás húzza felfelé, míg a tartósan gyenge belső kereslet nyomás alatt tartja, így a magyar gazdaság kilábalása a recesszióból hosszan elnyúló lesz.

Közleményükben hangsúlyozzák: Magyarország először várhatóan az idei harmadik negyedévben érhet el növekedést a GDP esetében éves összehasonlításban, ekkor az elemzői előrejelzések szerint 1,55 százalékkal nőhet a magyar gazdaság. Hozzáfűzik: a visszafogott gazdasági növekedést csak hónapokkal később követi a munkaerőpiaci stabilizáció. A növekedést tehát a külső kereslet generálja majd, nem pedig a nemzetgazdaságban létrejövő új munkahelyek és az ezek nyomán megnövekvő fogyasztóképes belföldi kereslet.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19495
-1.16 %
 
MOL
19895
-1.49 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4068
-1.62 %
 
RICHTER
38970
-0.06 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.36
-1.12
 
USD/HUF
218.11
-1.91
 
CHF/HUF
239.91
-0.97
 
EUR/USD
1.3300
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.31
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu