Toporog az amerikai gazdaság

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 10. 16:28
A tavalyi utolsó negyedévi erős növekedés után az amerikai gazdaság bővülése lelassul a következő hónapokban. Ennek a hatására az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed várhatóan csak az idei utolsó negyedévben emel kamatot - vélték szakértők.

A Reuters által megkérdezett több mint 70 elemző véleményének az átlaga szerint idén január és március között az amerikai bruttó hazai termék növekedése 2,6 százalékra lassul éves szinten. Ez majdnem fele a tavalyi utolsó negyedévi 5,9 százaléknak. Az amerikai gazdaság tavaly 2,4 százalékkal gyengült, idén - a szakértők legújabb előrejelzése szerint - 2,9 százalékkal bővül.

A lassú növekedés hatásaként az elemzők arra számítanak, hogy az élelmiszer- és energiaköltségek nélküli fogyasztói magár index 1,4 százalékkal nő az idei első negyedévben, és 1,3 százalékkal az év egészében. Jövőre már 1,6 százalékra emelkedik.

Mindezek alapján a Fednek egyelőre nincs szüksége arra, hogy emelje az alapkamatot, ami jelenleg nulla és 0,25 százalék közötti. Az első növelés 2010 utolsó negyedévében lesz a szakértők szerint, akik egy hónapja még arra számítottak, hogy erre korábban, a harmadik negyedévben kerül sor.

A megkérdezettek véleményének az átlaga szerint az alapkamat 0,75 százalékra nő október és december között. A szakértők szerint, miután a kamatszint 0,75 százalékra emelkedik, továbbra sem várható jelentősebb kamatnövelés, 2011 közepén a kamat 1,5 százalék lesz.

 

 

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.21
-0.27
 
USD/HUF
218.81
-1.21
 
CHF/HUF
240.54
-0.34
 
EUR/USD
1.3296
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.31
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu