Elégedetlen volt a jegybank első jelzálog vásárlási tenderén
MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 10. 16:53A jegybank honlapján közöltek szerint összesen 21,5 milliárd forint értékben érkezett eladási ajánlat, de az MNB a jelek szerint nem volt elégedett az árakkal. Az ajánlatokban szereplő eladási hozamok valamivel magasabbak - a kért árak így valamivel alacsonyabbak - voltak a hasonló állampapírpiaci irányadó hozamoknál.
Az MNB az első tenderre tíz jelzáloglevél sorozat vásárlását hirdette meg, ezekből négy-négy az OTP Jelzálogbank és az FHB, kettő pedig az Unicredit Jelzálogbank jelzálogkötvénye volt.
Az eseti alapon meghirdetendő tendereken az MNB idén február 8. előtt kibocsájtott forint jelzáloglevelekből kíván mennyiség, vagy ár kikötése nélkül vásárolni, a múlt hónapban meghirdetett, összesen 100 milliárd forintnyi új kibocsátású és másodpiaci vásárlásra szóló jelzálogprogramja keretében.
A felajánlott, egy év múlva lejáró jelzáloglevelek hozamai 5,63 és 6,16 százalék között voltak, míg a két év múlva lejáróké 6,27-6,48 százalék, a három év múlva lejáróké pedig 6,38-7,09 százalék között.
Összehasonlításként: a 2011.01.26-án lejáró papírra számolt egyéves állampapír benchmark hozam 5,45 százalék, a 2013.09.02-án kifutó kötvényre számolt, hároméves benchmark 6,46 százalék volt szerdán.
A tendereken befektetők bankokon keresztül kínálhatnak eladásra jelzálogleveleket azzal, hogy a papírok kibocsátói és azok csoportjához tartozók nem szerepelhetnek az eladók közt. A február elején meghirdetett programmal az MNB célja a forint jelzáloglevelek iránti kereslet, közvetve a hitelezés ösztönzése.
Friss híreink
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





