Továbbra is nagy bajban a Zalakerámia
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 10. 18:54Tájékoztatásuk szerint az osztrák Lasselsberger GmbH. tulajdonában lévő Zalakerámia Zrt. számláinak zárolása hónapok óta húzódik.
Az MTI még tavaly decemberben pénzügyi forrásokból megtudta, hogy a bankok felmondták a Zalakerámia Zrt. hiteleit, és a bankszámláira inkasszót vezettek, miután megrendült az osztrák anyavállalata, a Lasselsberger csoport pénzügyi helyzete.
A szerdán nyilatkozó forrás szerint ha a munkáltató akart volna, már meg tudott volna egyezni a bankkal, ám ez eddig nem történt meg. Elmondta, hogy a munkavállalók több mint három hónapja készpénzben kapják bérüket, a járulékokat nem fizeti utánuk a cég, a szállítóknak pedig "furcsa technikai módszerekkel" fizetnek.
Hozzáfűzte: a Zalakerámia Zrt.-nél tavaly már felmerült, hogy a gyártást a romhányi gyárból elviszik külföldre, onnan szolgálták volna ki Magyarországot is.
A cégnél 600 ember dolgozik, a beszállító partnereket is beleszámítva ezer embernek ad munkát, akiknek a munkahelye a külföldi tulajdonos miatt most veszélybe kerül - hangsúlyozta.
Az MTI megkeresésére a cég vezetése nem kívánta kommentálni a munkavállalói értesüléseket.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





