Kínai üzlet: a méret is lényeges, de a bizalom a legfontosabb
Márványi Péter, 2010. március 11. 08:29Az ázsiai üzleti lehetőségekkel foglalkozó Campana Business Solutions vezetője szerint bizonyos vállalati méret alatt nem érdemes kínai kapcsolatokban gondolkodni. Ha viszont egy cég elszánja magát a távolkeleti üzletre, akkor alaposan fel kell készülnie, illetve maga a Campana is alaposan felméri, milyen lehetőségekkel bír az illető vállalkozás. Ugyanakkor a kicsiknek is lehet esélye, ha tőkebevonással kötnek üzletet.
Az üzletember szerint a hazai cégek számára roppant fontos lenne valamiféle országimázs kiépítése, ami megkönnyítené a kínai fellépést. Borbély úgy véli, ha nem is a mindennapokban, de létezik is egyfajta Magyarország-kép, ez pedig az, hogy "itt van az agy", vagyis ugyanúgy a szürkeállományunkra apellálnak, mint ahogy mi magunk is szívesen beszélünk ebbéli képességeinkről. Az igazi lehetőség itt innovációs termékek, találmányok közös fejlesztése és hasznosítása lenne, hiszen a hazai gondolatokhoz Kína felől lehetne tőkét és megvalósítási esélyeket találni.

Ezzel kapcsolatban a szakértő-üzletember hangsúlyozza: már rég nem érvényes az a képzet, miszerint Kína mindent csak lemásol, "koppint", a kínai szellemi jogvédelem egyre többször győztese hazai pereknek is, ami egyértelmű jelzése a fordulatnak.
Ugyanakkor Borbély arra figyelmeztet, hogy a kínai partnerrel való tárgyalás során másképp kell viselkedni, gondolkodni, mint egy európai üzleti megbeszélésen: mindennél fontosabb a kínai partner számára a bizalom, nagyon figyelnek az őszinteségre, hogy a partner milyen módon taktikázik: Kínában nem nagyon megy, hogy valaki kicsit eltérjen a valóságtól, az előlegezett bizalom addig tart, amíg a keleti partner észre sem veszi a hamisságot.
Borbély Lászlóval, a Campana Business Solutions vezetőjével Márványi Péter beszélgetett.
Friss híreink
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





