A délutáni adatokat várják a piacok

Gazdasági Rádió, 2010. március 11. 10:12
Több nap tétlenség után végre mozdulhatnak a piacok miután megérkezett az első adat abból a sorozatból amire a befektetők a muníciót tartogatták az eddig elég tétlen héten.

A kínai infláció a vártnál jobban emelkedett februárban, ráadásul az élelmiszer árak vezetésével, amelyek csaknem 7 százalékkal nőttek éves alapon. Az adat kissé megijesztette a piacokat, ugyanis arra utal, hogy a kínai kormány előbb utóbb folytatja a pénzpiaci szigorítást, hogy hűtse a túlpörgött gazdaságot. Az adat erősítette a jent is. A japán devizát egyébként napok óta erősen tartja, hogy a nagy japán cégek a helyi pénzügyi év zárása előtt hazaviszi, és átváltja a profitot a helyi devizába.

Japánban közben közölték, hogy a gazdaság jóval a várakozások alatt nőtt 3.8 százalékkal a negyedik negyedévben. A piac 4.6  - et várt. A vezető ázsiai részvénypiacok többsége ennek ellenére erősödött kis mértékben, közben a jen mind a 16 fő devizapárjával szemben erősödött, ugyanakkor a többi fontos deviza árfolyamában nem volt jelentős elmozdulás éjjel.

Az euró – dollár jegyzések ismét az 1.36 – os szint fölött állnak, a vezető nyugat európai tőzsdék mínuszba kerültek a reggeli órákban ahogy a magyar börze is, a vezető részvények a nyitásban a MOL kivételével gyengültek.

Loncsák András az AEGON Magyarország Befektetési Zrt. részvényüzletág – vezetője a Gazdasági Rádió Reggeli Monitor című műsorában emlékeztetett arra, hogy a MOL tegnapi bejelentése – amely szerint jelentős mennyiségű olajat talált Irak Kurdisztáni területén – tegnap is megtartotta az olajpapírokat.

A befektetők most az amerikai makroadatokra várnak. Az Egyesült Államokban délután teszik közzé a legutóbbi külkereskedelmi, és kiskereskedelmi számokat. A kőolaj piacán még mindig nincs számottevő elmozdulás, a hordónkénti jegyzések 81 dollár fölött tartják magukat.

Loncsák Andrással az AEGON Magyarország Befektetési Zrt. részvényüzletág – vezetőjével Borbély Péter beszélgetett. 

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.98
-0.50
 
USD/HUF
218.72
-1.30
 
CHF/HUF
240.31
-0.57
 
EUR/USD
1.3296
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.41
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 10.
péntek,
18:05
 
Péterfalvi Attila
a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu