Kisebb esést vár a PM

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 11. 11:30
A GDP korábbi 0,3 százalékos visszaesése helyett 0,2 százalékot vár az idei évre a Pénzügyminisztérium (PM), miközben az éves infláció 4,3 százalék lesz a korábban jelzett 4,1 százalékkal szemben - ismertette a tárca új makrogazdasági prognózisát Katona Tamás államtitkár csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Katona Tamás bejelentette: március 12-én, pénteken a Pénzügyminisztérium a minisztériumok által elkészített állapotfelmérési adatot átadja az Állami Számvevőszéknek. A konzultáció után, az államháztartási törvénynek megfelelően, a parlamenti választások előtt 15 nappal nyilvánosságra hozzák az államháztartás, az ország, és egyes intézmények állapotáról elkészült adatokat - tette hozzá.

A Pénzügyminisztérium új makrogazdasági prognózisa az export 5,5 százalékos növekedésével (a korábbi 3,6 százalék volt), s változatlanul 4,4 százalékos importbővülésével számol. Javított a PM a beruházási előrejelzésen is: az előző 1,1 százalékot 1,3 százalékra emelte. A növekedési kilátásokat javítja, hogy a szaktárca szerint a munkanélküliségi ráta a korábban várt 10,8 százalék helyett 10,6 százalék lehet.

Nem változtatta a szaktárca az államháztartási hiányra vonatkozó előrejelzését: a pénzforgalmi hiány 878,9 milliárd forint lesz, a GDP 3,3 százaléka. Az első negyedéves deficit előrejelzés 651,3 milliárd forint, ami a GDP 2,5 százalékával egyenlő.

Az államháztartás 381,9 milliárd forint hiánnyal zárt februárban, az első két havi pénzforgalmi deficit 350,6 milliárd volt, ami az éves tervezett hiány 39,9 százaléka. A tájékoztatón elhangzott: az első kéthavi, az időarányosnál nagyobb hiány okai között szerepel a 40 milliárd forintos kórházfinanszírozási összeg, a MÁV 20 milliárdos többlettámogatása, valamint 55 milliárd forintos kamatkiadási összeg.

"Az állampapírok lejárati ideje miatt az első negyedévben jelentős kamatfizetésre kerül sor, s ezzel függ össze, hogy a kamatkiadások nélküli elsődleges egyenleg 279 milliárd forint hiányt mutat, ami a GDP 1,1 százaléka, ugyanakkor a teljes pénzforgalmi hiány 651 milliárd, ami a GDP 2,5 százaléka" - közölte Kovács Álmos szakállamtitkár.

Az éves, GDP-arányosan 3,8 százalékos eredményszemléletű hiánycélt nem változtatja a Pénzügyminisztérium, "mert nem találtunk olyan okot, amely miatt változtatni kellene" - felelte egy kérdésre Katona Tamás. Ha Magyarország elad szén-dioxid kvótát, és a lapok által említett 125 milliárd forint bevétel elérhető, akkor az csupán átfolyik a költségvetésen, hiszen a törvény szerint azt csak környezetvédelmi beruházásra lehet fordítani - válaszolta az MTI-nek az államtitkár.

 
 
article pic Döntött a kormány: meghosszabbítják az árfolyamgátat   Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét a nemzetgazdasági tárca, erről szerdai ülésén döntött a kormány. A deviza alapú jelzáloghitelesek és a lízingesek év végéig csatlakozhatnak az árfolyamvédelmi-rendszerhez.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19453
-1.37 %
 
MOL
19850
-1.71 %
 
MTELEKOM
528
-1.12 %
 
OTP
4060
-1.81 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.03
-0.45
 
USD/HUF
218.73
-1.29
 
CHF/HUF
240.45
-0.43
 
EUR/USD
1.3293
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.45
-3.06 %
 
Arany
1748.00
0.11 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu