Bécsi tüntetés: "legyen Bologna a múlté, fizessenek a gazdagok!"
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 12. 06:25A rendőrség becslése szerint mintegy háromezer-kétszázan vettek részt az osztrák főváros ismert bevásárlóutcáján, a Mariahilfer Strassén tegnap végigvonuló menetben. Több másik tüntető csoport később csatlakozott hozzájuk. Maguk a szervezők tízezerre tették a résztvevők számát.
A budapesti tanácskozás után a konferencia ma Bécsben folytatódik, a résztvevők a tegnap esti órákban érkeztek meg az osztrák fővárosba.
Az ünnepi konferencia alkalmából rendezett bécsi fogadás némi késéssel kezdődött, miután tüntetők kisebb csoportjai késő este több helyen akadályozták a forgalmat a belvárosban, a rendezvény helyszíne közelében. A blokádokkal az volt a tüntetők célja, hogy megnehezítsék a delegációk közlekedését. Mint mondták, a közlekedési korlátozásokkal arra akarják felhívni a figyelmet, hogy "milyen érzés bejutási korlátokkal szembesülni". Beatrix Karl, a nemrég kinevezett osztrák felsőoktatási miniszter ugyanis újból be akarja vezetni a felvételi korlátozásokat az osztrák egyetemeken.
A rendezők szerint 63 szervezet támogatta a megmozdulást, köztük az osztrák hallgatói önkormányzat (ÖH), az Attac, egy osztrák parlamenti párt, a Zöldek bécsi szervezete, valamint több baloldali, illetve kommunista szervezet.
A tüntetések motorját az osztrák egyetemi rendszerrel elégedetlen hallgatók és oktatók jelentették, de külföldiek is részt vettek a megmozduláson.
A délutáni menet szitáló havas esőben indult rendőri felvezetés és hangos zeneszó mellett a császári palota, a Hofburg irányába. Legyen Bologna a múlté! Fizessenek a gazdagok! - hirdették a transzparensek. Bologna ég - állt sok másikon, a tavaly őszi osztrák diáktüntetések jelszavára - Ég az egyetem! - utalva. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a rendezvény biztosítására, incidensekről az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója nem értesült.
Tavaly ősszel szerte Ausztriában számos tüntetéssel és teremfoglalásokkal hívták fel magukra a figyelmet az elégedetlen diákok. Szerintük a Bolognai folyamat a gyakorlatba átültetve Ausztriában azt eredményezte, hogy a hallgatók tanrendje túlzsúfolt és merev, ezért nehezen teljesíthető; ők maguk pedig a magas óraszám miatt túlterheltek. Egy másik gyakori kritika a rendkívül nyitott osztrák egyetemi képzéssel kapcsolatban az, hogy túlzsúfoltak a tantermek és a szemináriumok, az oktatás így személytelen, miközben csökken a színvonala. Gyakran hangoztatják azt is, hogy a hároméves BA képzés nem ad "piacképes" diplomát. A tüntetések résztvevői többek között több pénzt követelnek a felsőoktatásra. Egyúttal élesen elutasítják az új oktatási miniszter megoldási javaslatát, hogy legyen újból tandíjas az oktatás, és hogy tegyék általánossá a felvételi korlátozások valamilyen fajtáját.
Kapcsolódó cikkek
Friss híreink
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
- Malév - A leállás nem érinti a nyári charterutakat
- Indulásra kész az ország legnagyobb jégtörő hajója
- Emelkedtek a globális élelmiszerárak
- Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM
- Végéhez közeledik a turizmus törvény előkészítése
- Az Egis az idén árbevétele stagnálására számít
- Utólag is térít a Posta Biztosító a Malév-utasoknak
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





