Brüsszelben vizsgálják a Tokaj nevet

Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 12. 06:44
Levélben kéri az Európai Bizottság a szlovák hatóságokat a Tokajjal kapcsolatos nemzeti szabályozás egyes részleteinek tisztázására, beleértve a név regisztrálását az egységes elektronikus bornyilvántartási rendszerben - erősítette meg a Népszabadság értesülését az Európai Bizottság szóvivője csütörtök este.

Roger Waite hozzátette: a bizottság azt reméli, hogy a hosszú ideje folyó vita kétoldalú alapon oldódik meg a két ország között, de továbbra is kész segíteni a témáról folyó tárgyalásokat.

A budapesti lap arról írt: magyar kezdeményezésre vizsgálatot indított az Európai Unió illetékes bizottsága annak kiderítésére, hogy jogszerűen jegyezte-e be Szlovákia a Tokaj nevet az úgynevezett e-bacchus rendszerbe.

Bizottsági források szerint a további információkra azért is szükség van, mert úgy tűnik, szlovák részről "nem tartották teljesen képben" az uniós végrehajtó testületet.

Az ilyen típusú vizsgálatok az MTI értesülése szerint több hétig tarthatnak.

 
 
article pic Kiterjeszti az árfolyamgát rendszerét az NGM Kiterjeszti a Nemzetgazdasági Minisztérium (NMG) az árfolyamgát rendszerét, így a devizaalapú jelzáloghitel-adósok, valamint a deviza alapú lízingszerződéssel rendelkezők 2012 végéig kezdeményezhetik az árfolyamvédelmi-rendszerbe való belépést.
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19416
-1.56 %
 
MOL
19795
-1.98 %
 
MTELEKOM
530
-0.75 %
 
OTP
4041
-2.27 %
 
RICHTER
38940
-0.14 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
291.85
0.37
 
USD/HUF
220.43
0.41
 
CHF/HUF
241.19
0.31
 
EUR/USD
1.3252
0.00
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
117.72
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu