Gyes helyett utalvány?

MTI, Gazdasági Rádió, 2010. március 12. 06:55
Általános térítési díj bevezetését javasolja a bölcsődékben egy, a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) megbízásából készült tanulmány, amely szerint az anyákat úgy terelnék a munka világa felé, hogy gyes helyett utalványokat kapnának - írta mai számában a Magyar Nemzet.

A lap szerint az utalványokat csak a gyermekek intézményi ellátására lehetne fordítani.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a tanulmány szerzői a jelenlegi bölcsődei finanszírozási rendszer helyett egységes normatívaminimumot vezetnének be, amelynek összegét bármelyik típusú intézmény megkapná.

A MeH megbízásából a Budapest Intézet által készített elemzés az 1-3 éves gyermekek napközbeni férőhelybővítésére tesz javaslatot úgy, hogy a fenntartás ne jelentsen nagyobb terhet az államnak, mint a jelenlegi mintegy 26 ezer férőhelyé - olvasható a lapban.

A Magyar Nemzet szerint az elemzés arra tesz javaslatot, hogy a kormány tegye lehetővé a jelenleg ingyenes ellátást biztosító önkormányzati bölcsődéknek, hogy a gyes összegével egyenlő, havi 28 500 forintos térítési díjat szedjenek a szülőktől.

A lap megjegyzi, hogy az elemzésben magyarázatul azt hozzák fel, hogy az európai országokban átlagosan 20 százalékos a szülői hozzájárulás aránya a bölcsődés korú gyerekek intézményi ellátásában.

 
 
Tőzsde | BUX
 
BUX
19490
-1.18 %
 
MOL
19900
-1.46 %
 
MTELEKOM
532
-0.37 %
 
OTP
4065
-1.69 %
 
RICHTER
38950
-0.12 %
 
 
Forrás:
portfolio.hu
 
EUR/HUF
290.59
-0.89
 
USD/HUF
218.14
-1.88
 
CHF/HUF
240.03
-0.85
 
EUR/USD
1.3311
0.01
 
Forrás:
portfolio.hu
 
Pénzváltó
=

Autoszektor.hu

 
 
A szakmát érintő adótörvények változása és ennek értékelése A Parlament november 21-én este elfogadta a 2012. évi adótörvényeket, amelyek számunkra az alábbi fontos elemeket tartalmazzák….

Online marketing

 
 
Miért mindenki csak a keresési hálózatban próbál hirdetni? A Google AdWords tartalmi hálózatával kapcsolatban rengeteg a homályos folt, rengetegen úgy hirdetnek, hogy fogalmuk sincs, hol és hogyan jelenik meg a hirdetésük.
Intellektuális kalandtúra

 

 
 
Nagy-szín-pad – Hogy adj elő, ha igazán számít Manapság kevés a sikerhez ha valaki okos. Kevés a tudás és a szakmai hitelesség. A vevők, a piac, a közönség átütő hatást vár. Olyan kommunikációt, ami mentes a kliséktől, a biztonságosnak tűnő de valójában lapos mondatoktól, az „essünk túl rajta“ típusú előadói hozzáállástól.
Olaj
118.05
-3.06 %
 
Arany
1733.00
-0.74 %
 
Forrás:
portfolio.hu
 

A nap vendége

a Gazdasági Rádióban
article pic
2012. 02. 09.
csütörtök,
18:05
 
Széles Gábor
nagyvállalkozó
A Nap Vendége együttműködő partnere a
Korábbi adásaink
Keresés az adásokban

Mindroom

A hét kérdése

A Malév csődjével megszűnt létezni a magyar nemzeti légitársaság.
Ön szerint szüksége van-e az országnak nemzeti légitársaságra, és ha igen, milyen formában?
Igen, kizárólag magyar állami tulajdonú új légitársaságot kell alaptítani a Malév infrastruktúráján.
Igen, a hazai magántőke bevonásával kell új nemzeti légitársaságot alapítani.
Igen, de az új légitársaságba külföldi tőkét is be lehet vonni.
Nem, mert a piaci törvények szerint úgyis belépnek más szolgáltatók a Malév helyére.
 
Hirek24 Hirmutato Inter-x.hu