Pénzt követelne vissza az FVM a Leader egyesülettől
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 12. 07:08Az agrártárca szakvéleményére hivatkozva a lap azt írta, hogy valamivel több mint 300 millió forint teljesítését tartotta indokolatlannak, amit jelzett az egyesületnek is.
Dékány András, a minisztérium kabinetfőnöke a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy az egyesület vitatja az agrártárca által megfogalmazott fenntartásokat. Ezért az FVM március végén bírósághoz fordul - jelentette ki a lapnak a kabinetfőnök.
A minisztérium megbízott osztályának jelentésére hivatkozva az újság azt írta, hogy a Magyarországi Leader Közhasznú Egyesület nem kezelte elkülönített számlán azt az 500 millió forintot, amelyet a földművelésügyi tárcától 2008 decemberében kapott, ezért a minisztérium vizsgálata nem tudta az összeg felhasználását egyértelműen nyomon követni.
Dékány András tájékoztatása szerint a tárca főként az értékarányokat vitatja, így például nem tudta elfogadni a honlapkészítés jogcímén kiállított számlán feltüntetett összeg nagyságát, és hasonló gondok akadtak több tanulmánnyal is - olvasható a lapban.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





