A pénzügyi részvények a mai nap slágerei nyugaton
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 12. 09:53A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 0,17 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,24 százalékos, a párizsi CAC-40 0,08 százalékos javulással kezdte a napot.
Harminc perccel később a FTSE-100 0,03 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,25 százalékos, a párizsi CAC-40 0,13 százalékos pluszban állt.
A mai kereskedés kezdeti szakaszában elsősorban a pénzügyi részvények drágultak arra a tegnapi hírre, hogy az amerikai szenátusban megszakadt a pártközi egyeztetés az amerikai bankreformról.
A Barclays, a Societe Generale, a BNP Paribas és a Deutsche Bank 0,5-0,7 százalék közötti mértékben drágult.
Az ENI árfolyama közel egy százalékkal esett, miután az olasz olaj- és gázipari csoport visszafogta idei termelésnöveléssel kapcsolatos előrejelzését.
A szakértők szerint nem várható nagyobb mozgás az európai részvényárakban délelőtt. A befektetők a délután nyilvánosságra kerülő amerikai havi kiskereskedelmi eladásokra vonatkozó adatra, illetve az amerikai márciusi hóközi fogyasztói hangulatindexre várnak.
Friss híreink
- Játékfüggők sajátos önkorlátozása válságban
- Berlin unióellenes hangulat elleni fellépést kér Orbántól
- Új díjak a k+f minősítésben
- A hidegben rontották a kandallók Budapest levegőjét
- Malév-csőd: előnyben az üzemanyagszállító és a catering
- Országértékelés: új stílus, de marad az egykulcsos adó
- A Bankszövetség 25 ezer ingatlan megmentését várja
- 130 ezer dolgozó bérkompenzációja inog
- Orbán: megrendítő volt a 2011-es év
- Munkahelyteremtés: középpontban a kis- és középvállalkozások
- Orbán: itt az ideje, hogy ne a dolgok után kullogjunk
- Az államháztartás 107,3 milliárd forint többlettel zárt
- Orbán: készek vagyunk megegyezni
- Orbán: ma már egyetlen nyugdíjasnak sem kell félnie
- Orbán kiállt az egykulcsos adórendszer mellett
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
szerda,
18:05
Csörnyei Liza
esküvőszervező és rendezvény designer Korábbi adásaink





