Többnapos sztrájkra készülnek a British Airwaysnél
Gazdasági Rádió, MTI, 2010. március 12. 14:01A Unite szakszervezet főtitkárhelyettese, Len McCluskey pénteki londoni sajtótájékoztatóján bejelentette: az utaskísérők március 20-ától három napig, március 27-étől négy napig sztrájkolnak. Hozzátette, hogy a húsvéti ünnepek idején nem lesz munkabeszüntetés, de április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben.
A British Airways a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.
McCluskey pénteken elmondta: a BA vezetése előző nap az érdekképviselet elé terjesztett egy új javaslatcsomagot. A szakszervezeti vezető ennek tartalmát nem részletezte, de közölte, hogy a Unite nem javasolja az alkalmazottaknak a javaslatok elfogadását.
Az új egyezségtervezetről mindenesetre azonnal megszavaztatják az állományt, és ha a többség jóváhagyja a javaslatcsomagot, akkor a sztrájkokat lefújják - tette hozzá.
A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.
A BA arra hivatkozik, hogy utaskísérői sokkal nagyvonalúbb juttatásokban részesülnek, mint a versenytársaknál dolgozók. A British Airways légi kiszolgáló személyzetének éves átlagos alapfizetése fejenként 30 ezer font (több mint 9 millió forint). Ez a kétszerese a legnagyobb riválisnál, a Virgin Atlantic légitársaságnál honos éves utaskísérői alapfizetésnek. A szakszervezet szerint azonban a BA munkaszerződéseket érintő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.
A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután a cég eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a társaság percenként több mint ezer font veszteséggel működött. A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.
Elemzők különösen azt tartják riasztónak, hogy a hagyományosan igen erős időszaknak számító nyári utazási szezonban keletkezett a tavalyi súlyos veszteség zöme.
A British Airways elsősorban a prémiumosztályok forgalmának meredek visszaesését szenvedi meg. Egyik legfőbb bevételi forrása ugyanis a bőség éveiben a londoni City első, illetve üzleti osztályon repülő bankárainak utaztatása volt, főleg az észak-amerikai járatokon. A súlyos pénzügyi válság és a tömeges citybeli elbocsátások nyomán azonban ez az utascsoport szinte eltűnt.
A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a cég "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.
Az utaskísérők eredetileg a tavaly karácsonyi időszakra tervezték a sztrájkot, amely folyamatosan 12 napig - rekordideig - tartott volna. A British Airways azonban jogi úton megtámadta a sztrájkdöntést, arra hivatkozva, hogy a szakszervezet olyan alkalmazottakat is megszavaztatott a sztrájkról, akik már kiléptek, vagy távozóban voltak a vállalattól, és ezért a szavazás törvénytelen volt. A londoni felsőbíróság annak idején elfogadta ezt az érvelést, és illegálisnak mondta ki a karácsonyra tervezett sztrájkot.
Friss híreink
- Hideg idő - Hajózási zárlat a Dunán
- Megállapodtak a görögök az újabb megszorító csomagról
- Ausztriába megy? Napokra az autójában rekedhet!
- Emelkedő indexekkel nyitott New York
- Hideg idő - a hajléktalanokért és a kutyáikért küzdenek
- Portugália mostantól kötvényeket is kibocsáthat
- IMF: folyamatos a párbeszéd a kormánnyal
- Magyarországról szavaznak az Európai Parlamentben
- IMF: a magyar gazdaságpolitikának a stabilitásra kell összpontosítania
- IMF: Magyarország előtt a növekedés jelenti a legnagyobb kihívást
- IMF: a tőkekivonás a növekedést veszélyezteti
- Nem változtatott irányadó kamatlábán az EKB
- Görögországban már 1 millió fölött a munkanélküliek száma
- Pénteken véglegesíti a Ryanair és a Budapest Airport a szerződést
- Maradt a fél százalékos brit jegybanki alapkamat
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
csütörtök,
18:05
Széles Gábor
nagyvállalkozó Korábbi adásaink





