A legek között az abonyi energiafarm
Gazdasági Rádió, 2010. március 16. 10:50A helyi energiafarm ugyanis környezetkímélő módon hasznosítja a növénytermesztés és az állattenyésztés többlettermelését.
Az energiafarm működéséről Viszlai Béla elnök-igazgató a Gazdasági Rádiónak elmondta: kidolgoztak a mezőgazdasági üzemekre egy önálló, de egymásra épülő modulokból álló rendszert. Ez a rendszer egyszerre több funkciót tölt be. Egyrészt képes levezetni a mezőgazdaság többlettermékét, másrészt új, piacképes termékek kutatás-fejlesztését generálja. További terveik, hogy egy bioetanol üzemet is beindítanak.

A társaság a térség munkaerőpiacán is fontos szerepet játszik, jelenleg nyolcvan főt foglalkoztatnak.
Ha elkészül a tervezett, ötezer tonna kapacitású bioetanol üzem, akkor az még további 10-12 állást jelent. Ha pedig megépül az üvegházrendszer is, akkor az a hozzá kapcsoló szántóföldi kertészettel együtt újabb száz főnek ad majd munkát.
A társaság tavaly év végén egy európai tudás és innovációs pályázaton is elismerést szerzett. A díjat Európa egyik legjobb technológiájaként kaptuk meg – hangsúlyozta Viszlai Béla.
Viszlai Bélát, az Abonyi Mezőgazdasági Zrt. elnök-igazgatóját Sipos Anikó kérdezte a részletekről. Hallgassa meg Ön is az interjút!
Friss híreink
- Járások - Péntekig a Ház elé kerülnek a javaslatok
- Havazás - délre minden település elérhetővé válhat
- Csaknem egy órát késnek a ceglédi vonatok
- Veszteség a világ legnagyobb acélipari vállalatánál
- Havazás - jelentős késések a vonatközlekedésben országszerte
- Emelkedő tőzsdeindexek Európában
- Tovább nőtt a szálláshelyek vendégforgalma
- Nem apad a kórházadósság
- Elfogták a magyar turisták gyilkosat Etiópiában
- Már megint magasabb jódizotóp-értékeket mérnek a légkörben
- Budapesten újabb 8-10 centiméteres hó hullhat az éjszaka
- Fordulat a görög politikában
- Milliárdos állami veszteségek miatt gyanúsított Kapolyi
- MTA a Nemzeti Galéria és a Szépművészeti összevonása ellen
- A kormány heteken belül módosíttat több vitatott törvényt
Pénzváltó
Autoszektor.hu
Online marketing
Intellektuális kalandtúra
A nap vendége
a Gazdasági Rádióban
kedd,
18:05
Dr. Zoltán Levente
végrehajtási szakjogász Korábbi adásaink





